kapubanner for mobile

BVK: új egyetemi együttműködés ösztönzi a fiatal vállalkozókat

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a fiatalok vállalkozási kedvének erősítése érdekében - írja az MTI.

A BVK közleménye szerint a két intézmény közös szakmai programokkal és az információáramlás erősítésével támogatja a fiatalok vállalkozóvá válását, a vállalkozói kultúra fejlesztését. Az együttműködés hozzájárulhat a magyar gazdaság versenyképességéhez és hatékonyságához is - írták.

Megjegyezték, hogy egy friss felmérés szerint a hallgatók alig 6 százaléka szeretne vállalkozóként dolgozni, de nemzetközi kutatások szerint az egyetemeken és főiskolákon meghonosított vállalkozói légkör, a felsőoktatás és az üzleti élet szereplőinek együttműködése emelheti a leendő vállalkozók arányát.

Kiemelték, hogy a BGE hagyományosan vállalkozásbarát szemléletű és erős vállalati kapcsolatokkal rendelkező intézmény. A közlemény szerint Heidrich Balázs rektor arra számít, hogy az együttműködés hatására a pályakezdők egyre nagyobb arányban válhatnak munkahelyteremtővé.

A BVK kuratóriumi elnöke, Szalai Piroska Budapest erősségének nevezte az innovációt és együttműködéseket szorgalmazott a legszínvonalasabb felsőoktatási intézményekkel - olvasható a közleményben.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek