Carly Fiorina: az ügyvéd közölte a kirúgást

Két évvel távozása után az egykori legbefolyásosabb amerikai női vezető karrierjéről és kirúgásáról beszélt

Carly Fiorina hét évvel ezelőtti kinevezése óriási meglepetést keltett az Egyesült Államokban. Először került nő a 30 legnagyobb amerikai vállalat egyikének első számú vezetői pozíciójára. Az egykori befolyásos topmenedzser a Stern német magazinnak adott interjút.

Telefont emelgetett és kávét főzött

Fiorina karrierje mesébe illő. 22 évesen került egy irodák bérbeadásával foglalkozó céghez titkárnői pozícióba. Vendégeket fogadott, telefonokat intézett, gépelt. A főnökei esélyt adtak neki, magukkal vitték fogadásokra, egyre felelősségteljesebb munkát bíztak rá. Elkezdett hinni abban, hogy többre is képes. A munka azonban áldozatot is követelt. A pénzkeresés és a céges karrierépítés mellett nem maradt ereje jogi tanulmányait folytatni.
1999-re a HP élére került. Ezután a Fortune magazin hétszer választotta Amerika legbefolyásosabb üzletasszonyának. Jól esett neki az elismerés, de némi távolságtartással szemlélte az összeállítást. "Miért van külön lista a nőkről? Miért nem a férfiakkal együtt rangsorolják őket?" - tette fel a kérdéseket.

A női karrierépítés gátja: félelem a változástól

Nem tagadja, nőként nehezebb karriert építeni. Létezik láthatatlan fal, amelyet sokan képtelenek átlépni. A korlát alapja a kölcsönös félelem a változástól. "A több női vezető nagyobb változást hoz a cég életében. A nőknél a vezetői pozíció megszerzése szintén a változás és a változtatás szükségszerűségét rejti magában. Kockáztatniuk kell, nem szabad döntéseket halogatni, amire egyébként a többség hajlamos. Szintén kockázatot vállal az a tulajdonos, aki egy cég nőt ültet vezetői pozícióba."

Az egykori HP főnököt a kettős mérce is zavarja. Sokan támadták, dőzsöl, luxusgéppel jár tárgyalásra, ezer dollárokat fizet ki fodrászra. "Egy férfi topmenedzsertől ezt senki sem kérdezi meg."

Az egoista, mindentudó vezetői modell nem működik

Néhány tanács Fiorinától vállalatvezetőknek: "Nem szabad azt hinni, hogy fontosabb vagy másoknál. Nem szabad félni kellemetlen döntések meghozatalától. Egyedül nem vihető végbe semmi, csak csapatban a feladatokat megosztva. Fontos a jó önismeret: Nem árt tudni, nem vagyunk annyira jók vagy annyira rosszak, mint ahogyan azt mások mondják."

Így rúgták ki Fiorinát

Az interjúban Fiorina elmeséli, miként távolították el 2005-ben a HP éléről. "Tudtam, hogy bármikor elveszíthetem állásomat. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz lesz a vége. A HP igazgatótanácsa stratégiai találkozóra hívott Chicagóba. Huszonkilenc percig beszélgettünk, majd három órán át várakoztattak a hotelszobámban. Ezután telefonon szóltak, hogy menjek vissza a tárgyalóba. Meglepetésemre teljesen üres volt a terem, csak a cég jogi képviselője ült ott, aki közölte velem, kirúgtak. Pontosabban: eldöntötték, változtatnak a vezetésen. Nem mondták meg, miért, még a szemembe sem néztek. Egy szóval sem köszönték meg eddigi munkámat, nem búcsúztak el tőlem, nem indokoltak. Sokkolt az egész, úgy éreztem, elárultak. Nehéz volt megemészteni."

Ugyan erről Fiorina az interjúban nem tesz említést, de az okok között szerepelt a HP és a Compaq sok költséggel járó fúziója, amit a cég évekig nem tudott "megemészteni".

21 millió dollárral távozott a HP-től

Úgy tűnik, Fiorina túltette magát az ügyön. A HP-től távozva 21 millió dolláros végkielégítéssel távozott, anyagilag független. Egyelőre nem talált olyan kihívást, ami visszacsábítaná a céges világba. Állítólag politikai karrierrel is kacérkodik a Republikánus Párt színeiben, ám ezt az interjúban cáfolta. Könyvet írt pályafutásáról, amely éppen a napokban jelenik meg Németországban. Szabadidejét második férjével és annak unokáival tölti.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk

Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül.

"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk

Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet

Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek

    Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár