A fogyatékossággal élők sportolását támogatták az Audi Hungaria munkatársai
A cég több mint száz dolgozója vett részt a vállalati Önkéntes Napon.
„Tenni jó” – mondta és cselekedte egy időben több, mint száz Audis munkatárs az elmúlt hétvégén megrendezett vállalati Önkéntes Napon. A vállalat munkatársai különböző területeken szabadidejükben, energiájukkal és munkájukkal támogatják a régióban élőket. Idén a fogyatékossággal élők sportolásának támogatása állt a fókuszban.
"Tenni jó – hisszük és éljük mottónkat évek óta, akár egy adományközpont létrehozásáról, akár iskolai tornaterem, vagy idősek otthonának felújításáról van szó. Hálás vagyok, hogy munkatársaink is érzik az önkéntesség fontosságát, és együtt tapasztaljuk meg a jócselekedetek összetartó, pozitív erejét” - mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungaria munkatársai az idei évben három különböző önkéntes projektet vállaltak, melyek megvalósulását a vállalat pénzadománnyal is támogatta. „Az utolsó csavarig” projekt során az Audisok egy, a győri Staféta Diáksport Egyesület részére készülő mobil lelátó építettek fel, valamint egy tornatermet újítottak fel, amellyel hátrányos helyzetű és értelmileg sérült fiatalok versenyfelkészülését és mindennapos testmozgását könnyítették meg a jövőben.
A szintén Győrben működő Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumban a „Két kézzel a fiatal generációért” projekt során segítettek az önkéntesek, a mozgásfejlesztésre és sport tevékenységre használt helyiségeik felújításában.
Az Audi Hungaria és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös szervezésében valósult meg „A sport egyenlővé tesz” fogyatékossággal élők sportnapja. Az Audi Hungaria munkatársai a verseny rendezésében és a szervezési feladatokban is szerepet vállaltak, valamint a csapatversenyeken is részt vettek.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
