Csökkent a reálkereset és a költségvetési szféra létszáma
Az idén január-októberben a bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,1 százalékos növekedése mellett - 5,2 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2007. január-októberben átlagosan 2 millió 769 ezer volt.
Az év első tíz hónapjában a költségvetési szférában 754 ezren, a versenyszférában mintegy egy millió 937 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4, 9 százalékkal csökkent a létszám. Az ide tartozó fő gazdasági ágak mindegyikében (a közigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben) alacsonyabb lett a létszám, ha az oktatás és a közigazgatás gazdasági ágak közötti szakfeladati átsorolás hatását kiszűrjük.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 180 400 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 172 600 forintot kerestek.
A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 202 200 forint volt, és az itt dolgozók bruttó átlagkeresete 5,5 százalékkal, a versenyszférában alkalmazásban állóké tíz százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar, az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás, vendéglátás, valamint a kereskedelem gazdasági ágban. A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése, amit az is jelez, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedési üteme alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.
Az év első tíz hónapjában a nettó keresetek átlagosan 2,5 százalékkal emelkedtek; ezen belül a versenyszférában 3,8 százalékos, a költségvetési szervezeteknél pedig 0,5 százalékos volt a növekedés.
A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 111 900 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 84 000 forint, a szellemi foglalkozásúaké 143 600 forint volt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek