kapubanner for mobile

Csökkentsük a fluktuációt cafeteriával!

Aki megfelelő béren kívüli juttatást kap, nem vált munkahelyet tízezer forinttal magasabb bérért - nyilatkozták a cafeteriáról a Sanyo Hungary, a DHL Exel Supply Chain és a General Motors HR szakemberei.

images

images

A béren kívüli juttatások rendszerének-bevezetéséből egyre több cég próbál munkaerő-piaci előnyt kovácsolni, attól függetlenül, hogy vannak még olyan foglalkoztatók, akik csak hallomásból tudnak annak létezéséről. A cafeteria-rendszer segít megtartani és motiválni a kollégákat, emellett a vállalatok büdzséjére is jótékonyan hathat - írja a Népszabadság.

A dorogi Sanyónál a felső vezetők akkor bólintottak rá a cafeteria bevezetésére, amikor személyzetisek igazolták annak költségcsökkentő hatását, valamint elmagyarázták, hogy adómentes. A következő probléma a kulturális különbségekből fakadt, mivel a japán vezetők nem ismerték a szót, a szlovák munkatársaknak pedig a felhasználást illetően voltak kétségeik - mesélte Jagudits Ákos, a Sanyo Hungary Kft. személyzeti osztályának vezetője a Sodexho Pass Kft. Hungária év végi konferenciáján.

Végül tíz nap alatt sikerült bevezetni a bérkiegészítő csomagot kölcsönzöttekkel együtt mintegy 1500 embert foglalkoztató cég egyik divíziójában. A munkatársak hideg-, melegétkezési utalvány, üdülési csekk, ajándékutalvány és készpénz közül választhatnak, jövőre ezekhez egészségpénztári hozzájárulás és iskolakezdési támogatás is társul.

A félreértések elkerülése végett: kommunikáció

Ott, ahol a munkatársak akár havi 10-15 ezer forinttal magasabb bruttó bérért is hajlandók átmenni a konkurenciához, nem alacsony a fluktuáció, így rendkívül fontos a cafeteria. Az adatok összesítése még nem történt meg a cafeteria bevezetése óta, de biztos az elvándorlás csökkenése - hangsúlyozta Jagudits Ákos. A HR vezető nagy hangsúlyt fektet a technikai felkészülésen kívül az új rendszerrel kapcsolatos információk átadására is.

Egy több ezer embert foglalkoztató, külföldi tulajdonban lévő kereskedelmi láncnál a cafeteria bevezetését több dolog alapozta meg: a gazdasági megszorítások, a dolgozói elégedettségre törekvés és a piaci verseny. Ennél a vállalatnál is úgy gondolják a béren kívüli juttatásról, hogy amellett, hogy nem közvetlenül hat a munkaerő-megtartásra, de hosszú távon mindenképpen elősegíti azt és ők is kiemelték jó kommunikáció fontosságát.

A kereskedelmi cégnél úgy gondolják, egyenesen kockázatos, ha a cégek nem informálják megfelelően kollégáikat. Esetükben közvetlenül a bevezetés előtt épp az egyik érdekképviselet fejezte ki aggodalmát, mert nem volt egyértelmű, hogy a 13. és 14. havi bért a dolgozók tetszőleges arányban önként tehetik be a juttatáscsomagba. A félreértések tisztázása után maximális támogatást kapott a kezdeményezés.

A cégnél most egyenként félórát szánnak minden munkavállalóra, amikor arról nyilatkoznak, hogy a következő évben milyen összeállításban szeretnék igénybe venni a nem pénzbeli elemeket.

Elégedettség és magtakarítás

- A cafeteria járulékmentessége miatt nem csak vállalati és munkavállalói megtakarítás keletkezett, fogalmat is gerjesztettünk a saját üzleteinkben levásárolható utalványok révén, és egyértelműen nőtt a kollégák elégedettsége. Az egészségpénztári hozzájárulás lehetősége pedig sokakat öngondoskodásra ösztönöz - teszi hozzá a humán-erőforrás szakember.

A DHL Exel Supply Chain a négyszáz kölcsönzött dolgozóval együtt közel 1500, zömében középfokú végzettségű embert foglalkoztat. A munkatársak 2005-ben a cafeteria-rendszerben 16 összeállított csomagból választhattak, fejenként 184 ezer forint éves kerettel. Tavaly 240 ezer forintig már mindenki igény szerint, egyénileg állíthatta össze juttatásait a kilenc lehetőségből választva, amely erre az évre tizenegyre nőtt.

- A kollégák évente egyszer, elektronikus formában nyilatkoznak. Beosztástól, munkakörtől függetlenül mindenki ugyanakkora összegű csomagot kap. A rendszerbe nem kötelező belépni. Hatvannapos távollét, gyes, gyed esetén, vagy ha valaki kárt okoz, szüneteltethetjük a juttatást - nyilatkozta Zajkás Gergő, a DHL Exel Supply Chain HR-igazgatója. Náluk az üdülési csekk, az önkéntes egészségpénztári hozzájárulás és az ajándékutalvány a legnépszerűbb. A szakember szerint a cafeteria egyértelműen megtakarításra ösztönzi az embereket.

A General Motors Powertrain Magyarország Autóipari Kft.-nél jelenleg nincs cafeteria - a cég ehelyett egy sokoldalú juttatási és teljesítményalapú elismerési rendszert működtet. A szentgotthárdi üzem több mint 800 dolgozójának többsége fizikai munkát végez, ötödük felsőfokú, 36 százalékuk gimnáziumi vagy technikumi végzettséggel, 43 százalékuk szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik.

Baranyai Szilvia, a cég munkatársa szerint Szentgotthárd helyzete egyéni, mivel ügyelnünk kell, hogy a jól képzett munkaerő ne menjen át a közeli Ausztriába, és az ország más részeiből is ide kell csábítanunk a szakembereket. Elismerési rendszerünkkel igyekeznek megtartani és motiválni kollégáinkat.

Egy saját kidolgozású mátrix segítségével támogatják a teljesítményértékelést, amelynek jutalomelemeit a dolgozókkal együtt állítottak össze és évente, a javaslatoknak megfelelően aktualizálják.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek