Diplomára vágyik a középiskolások döntő többsége
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA fiatalok 83 százaléka egyetemen vagy főiskolán szeretne továbbtanulni - derült ki a Corvinus Egyetem felméréséből. Még mindig a hazai képzések a legnépszerűbbek, de a megkérdezettek ötöde már külföldi intézményben képzeli el az alapszakos továbbtanulást.
A Corvinus Egyetem idén nyáron felmérést végzett 16-20 éves, középiskolába járó fiatalok körében a továbbtanulási szándékokról. A kutatásból kiderült, hogy a diákok 83 százaléka tanulna egyetemen vagy főiskolán, többségük önállóan dönt arról, hogy hova és milyen szakra jelentkezik.
Akik még nem döntötték el, hogy szeretnének-e továbbtanulni vagy nem felsőfokon folytatnák tanulmányaikat, azok legszívesebben nyelvet tanulnának (35 százalék), illetve egyéb felsőfokú tanfolyamon vennének részt (19 százalék).
A nyilatkozók döntő többsége (90 százalék) azt mondta, saját maga választotta ki, hol tanul tovább.
A szülők többsége (68 százalék) arra biztatja gyermekeit, hogy szerezzenek diplomát. Arra a kérdésre, hogy a döntés meghozása előtt kinek a véleménye a legfontosabb számukra, a legtöbben (54 százalék) azt válaszolták: a szüleiké és különösen az édesanyjuké.
A megkérdezettek többsége az internetes oldalak közül a Felvi.hu-ról tájékozódik, ezt követik az egyes egyetemek weboldalai, illetve közösségi média felületei.
A felmérésben nyilatkozók nagy többsége mind az alap-, mind a mesterszakot Magyarországon végezné el. Külföldi felsőoktatási intézmény inkább a mesterszak elvégzése kapcsán szerepel a tervek között (25 százalék említette). A külföldi képzés mellett a tapasztalatszerzés és a nyelvtanulás szól leginkább a diákok szerint.
A konkrét intézmény kiválasztásakor az oktatás színvonala és az érdeklődési körnek való megfelelés mellett már előtérbe kerül a megszerzett tudás hasznosíthatósága is (ezt 74 százalék mindenképpen figyelembe veszi), illetve az elhelyezkedés lehetősége a diplomaszerzés után (62 százalék szerint ez kiemelten fontos).

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?