DK: Adó- és járulékmentessé kell tenni a céges rezsitámogatásokat!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint adó- járulékmentes munkavállalói rezsitámogatást kell bevezetni a teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére.

Nemrégiben fordult a DK árnyékkormányához a rácalmási Hankook-gyár egyik dolgozója, akinek kollégáival együtt novemberre, decemberre és januárra havi bruttó 60 ezer forintos rezsitámogatást adott a munkáltatója.

A dolgozó azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy "az Orbán-kormány csökkentette a rezsitámogatását", ugyanis havi 60 ezer forint helyett csak 39 ezer forintot kap kézhez, mert munkáltatójának 21 ezer forintot adóként kell befizetnie - mondta a DK energia- és rezsiügyi árnyékminisztere, Varju László.

Szerinte a Hankook döntése emberséges és követendő lépés, hiszen "az orbáni infláció" miatt olyan mértékben szabadultak el a rezsiárak, hogy sok dolgozónak lehetetlen a téli fűtés kifizetése. Az viszont "vérlázító", hogy miközben a rezsiválság közepén a kormány magára hagyta az embereket és a vállalkozásokat, "Orbánék még hasznot is húznak a rezsiemelésből" a dolgozóknak járó rezsitámogatás megadóztatásával.

A DK árnyékkormánya szerint lehetővé kell tenni a munkáltatóknak, hogy a megélhetési válság közepén támogathassák a dolgozóikat: adó- járulékmentes munkavállalói rezsitámogatást kell bevezetni a teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére.

Az elmúlt hetekben több cég, köztük a Rossmann és az NN Biztosító is egyszeri rezsitámogatást jelentett be, amellyel dolgozóikat támogatják az egyre nehezedő megélhetési körülmények között. De korábban a Mészáros Csoport mintegy 25 ezer dolgozója is részesült hasonló juttatásban. 

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk

Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi

Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk