kapubanner for mobile

Nem támogatja a kormány a munkavállalók rezsitámogatását

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány szerint multik lobbistája Dávid Ferenc, aki adó- és járulékmentességet javasolt havi 50 ezer forint értékig a dolgozóiknak rezsitámogatást nyújtó cégeknek.

images

Dávid Ferenc (DK) munkavállalói rezsitámogatás bevezetésére tett javaslatot az Országgyűlés november 2-i munkanapján. Azt kérdezte, hogy a kormány támogatná-e azt a javaslatot, miszerint a munkáltató a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalójának jövő év március 31-ig legfeljebb havi 50 ezer forint értékű adó- és járulékmentes juttatást biztosíthat.

Elmondta: sajtóhírek szerint egyes cégek munkavállalóiknak - azok megtartása érdekében - rezsitámogatás címén bizonyos juttatást vezettek be. Érvelése szerint a költségvetés nem veszít vele, hiszen ha a közterhek miatt a vállalat ezt a támogatást nem fizetné ki a dolgozóknak, akkor a közterhek amúgy sem folynának be.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a multicégek parlamenti lobbistájának nevezte az ellenzéki politikust, akinek szerinte minden javaslata arról szól, hogy a cégeknek ne kelljen adóznia.

Szerinte a kormány más módon támogatja az embereket, az átlagfogyasztásig rezsicsökkentést ad, valamint tovább árstopokat, kamatstopot vezetett be.

Az elmúlt hetekben több cég, köztük a Rossmann és az NN Biztosító is egyszeri rezsitámogatást jelentett be, amellyel dolgozóikat támogatják az egyre nehezedő megélhetési körülmények között. De korábban a Mészáros Csoport mintegy 25 ezer dolgozója is részesült hasonló juttatásban. 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek