Drasztikusan csökkent az egészségügyi dolgozók jövedelme Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSok egészségügyi dolgozónak okozott jövedelemcsökkenést a járvány, a veszélyhelyzet idején ugyanis átmenetileg megszűntek a megélhetést biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségek. A szakszervezet és az szakdolgozói kamara becslése szerint legalább 20-30 százalékkal visznek haza kevesebbet az érintettek - írja a Népszava.
A veszélyhelyzet kihirdetésekor azonban az egészségügyben azonnal megtiltották a külföldön, vagy itthon végzett plusz munkát, és a szakrendelők forgalma is csökkent. Sokakat szabadságuk kivételére köteleztek - írja a Népszava.
Ezért sok egészségügyi dolgozónak csökkent a jövedelme. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke a lapnak elmondta: becsléseik szerint a szakdolgozók most kénytelenek minimum 20-30 százalékkal kevesebből megélni. Ugyanakkor egyes koronavírusos betegeket ápoló intézményekben a dolgozók plusz juttatást kaptak.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?