Szilágyi Katalin
Megjelent: 13 éve

Egészségpolitika az Ericssonnál - A legfontosabb, megtartani a dolgozókat

2005-ben az Ericsson nyerte az egészségbarát munkahely címet egészségtudatos humánpolitikája miatt. Mióta működik ez az egészségbarát program Önöknél?
A vállalat indulásától kezdve nagy hangsúlyt fektet a dolgozók egészségére. Ez a tudatos program és a hozzá kapcsolódó feladatok köre lett a cég jóléti politikájának alappillére, amely a HR igazgatóság munkájának egyik fontos napirendi pontjaként a fellépő belső és külső igényeknek megfelelően természetesen folyamatosan változik. A program olyan szolgáltatásokat jelent, amelyeket az Ericsson, vagy az általa megbízott szolgáltatók nyújtanak dolgozóinknak egészségük megőrzése, illetve egészségtudatos életmódjuk kialakítása érdekében. Igyekszünk biztosítani, hogy a programmal minden munkatársunkat elérjük, és mindenkinek ugyanazokat a szolgáltatásokat tudjuk nyújtani.

Hogyan kezdődött, és milyen új elemeket sikerült megvalósítani az évek során?
Az egészséges munkahely a dolgozók fizikai környezetének kialakításával kezdődik. Skandináv gyökereink nyomán szigorú ergonómiai szabályok vonatkoznak a munkakörnyezet kialakítására, amelyet kiemelten kezelünk, és az előírások puszta betartásánál jóval többet teszünk a területen. Az irodákban magas minőségű, természetes anyagokat használunk, biztosítjuk a természetes megvilágítást, a légkondicionálás és a szellőztetés pedig környezet- és egészségbarát technológián alapul.. Nagy hangsúlyt fektetünk és folyamatosan figyelünk az étkeztetésre, kímélő, zöldségben- és gyümölcsben gazdag, valamint cukor- vagy szénhidrátszegény menük bevezetésével. Az Ericssonnak a kezdetektől fogva állandó üzemi orvosi rendelője van, amelyet ma már mindkét telephelyünkön működtetünk. Szinte az alapítástól, azaz 1991-től kezdve rendszeresen szervezünk szűrővizsgálatokat munkatársainknak. A béren kívüli juttatások keretében tavaly bevezettük az egészségpénztár szolgáltatását, hogy minden dolgozónk egyenlően részesülhessen az egészségmegőrzést célzó juttatási csomagból. Ezen kívül számos apró és figyelmes ötlet szolgálja egészségtudatos politikánkat, például biciklitárolókat és zuhanyzókat/öltözőket építettünk mindkét telephelyünkre, de van szaunánk, ping-pong- és csocsó asztalunk is.

Milyen konkrét lehetőségeket vehetnek igénybe a dolgozók?
Üzemorvosunk rendszeresen szervez laborvizsgálatokat, amelyekre bárki bármikor jelentkezhet. Az influenza járványt megelőző időszakban ingyenes védőoltást biztosítunk. A legfontosabbak azok az eseti szűrővizsgálatok, amelyek korunk legfenyegetőbb betegségeire hívják fel a figyelmet, így a daganatos, szív- és érrendszeri betegségekre. A munkához szükséges szemüveg beszerzését és a hozzá kapcsolódó vizsgálatot a törvény által megkövetelt mértéken túl támogatjuk.

Fontos a sport a munkatársak számára?
Igen, sok ericssonos jár sportolni, futni, focizni, kosarazni, sőt, számos "hivatalos" sportolónk is van, de kollégáink szép számban járnak kerékpárral is dolgozni. Hivatalos programjaink közül az egyik legnépszerűbb a családoknak szóló egész napos Juniális, ahol a sportprogramok a legkedveltebbek. Az évente kétszer - tavasszal és ősszel - megrendezett Zöld Napon szintén van lehetőség a sportolásra, 2004-ben pedig elindítottuk az úgynevezett Egészség Hete programot, amely az Egészség Világnapja köré szerveződve egészségközpontú életszemléletre koncentrál.

Egyre több cég fordít jelentős összegeket munkatársai képzésére, oktatására. Az Ericsson sem lehet kivétel.
Az egészségtudatos életmódra való koncentrálás jegyében hívtuk életre a stressz kezelési tanfolyamot és tréninget, amely nagy sikert aratott, és továbbra is folytatni szeretnénk. Az éves alkalmazotti véleményfelmérésekből tudjuk, hogy a kreatív, izgalmas munka kiemelten fontos a kollégáinknak. Ezért szakmai és készségfejlesztési tréningek sora áll a munkatársaink rendelkezésére, hiszen az állandó tanulás a mindennapjaink része.

Egy jó csapat nélkül nem lehet eredményes a munka. Ennek érdekében milyen eszközöket vesznek még igénybe?
Leggyakoribb csapatépítési módszerünk az egy- vagy kétnapos kirándulás és az aktív pihenés egyéb formái. Sok esetben csapatépítésben gyakorlott céget bízunk meg ezek megszervezéséhez és lebonyolításához.

Milyen szerepet játszanak Önöknél a kulturális és a családi rendezvények?
Állandó kulturális programunk a 14 éve működő Ericsson Galéria. A kortárs művészeti kiállítások és a tárlatokhoz kapcsolódó megnyitók által a reál és a humán világ összekapcsolódását, az értékteremtő kreativitást szeretnénk a vállalat mindennapjainak részévé tenni. A házi mozinkban filmtörténeti kuriózumokat mutatunk be heti rendszerességgel, az Ericsson Klubban pedig neves előadókat vagy éppen kollegáink különleges úti beszámolóit hallgathatjuk meg. Alkalomszerűen jelentkezik az úgynevezett Ericssonos Szieszta koncert, amelynek keretében házhoz hozzuk a zenét kollégáinknak. A vállalat által támogatott Ericsson Stúdió, a Budapesti Kamaraszínház zsebszínháza elsőbbséget biztosít számunkra a jegyvásárlásban, és telephelyeinken megszerveztük a fővárosi színházak előadásaira szóló jegyek árusítását is. A családi programok közül már említettük a Juniálist, de kiemelném még a Mikulás ünnepségünket, amely a sok-sok játék mellett kulturális csemegének is számít. Az év végi karácsonyi ünnepségen, valamint a svéd és magyar hagyományokat egyszerre ápoló Luca-napon is igyekszünk kulturális értékeket átadni munkatársainknak.

Sok munkahelyen hiányolják a megfelelő motivációt a dolgozók. Önök mivel ösztönzik a munkatársakat a jobb teljesítményre?
A motivációhoz közvetlenül a teljesítmény-bónusz rendszerünk kapcsolódik, amelynek a cég minden munkatársa részese. Az üzleti szférában megszokott juttatások mellett a már említett egészségpénztár és a céges hálózathoz való távoli hozzáférés (vezetékes és mobil technológián egyaránt) a legfontosabb béren kívüli juttatásaink. Nagyon fontosnak tartjuk az üzleti sikerek megünneplését és a karácsonyi ünnepségen minden évben kiemelten díjazzuk a már 10 éve nálunk dolgozó munkatársainkat.

Terveznek-e mostanában új programokat?
Gerinctornát és jóga tanfolyamot tervezünk a telephelyen. Beneveztünk az OEFI Közösen Könnyebben életmódváltó programba és fogyókúra versenyébe is. Egészségügyi szűréseket szervezünk, a kardiológiai szűrés, komplex rákszűrés és melanóma szűrés után urológiai szűrés bevezetését tervezzük.

Ön szerint milyen szerepe van a HR-vezetőnek, a HR-nek a munkahelyi egészségfejlesztésben?
A HR vezető és a HR biztosítja a kereteket, újításokat vezet be, és igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy ezzel a témával mindenkinek foglalkoznia kell.

Az egészségtudatos programoknak milyen pozitív hatásáról tud beszámolni? Miért van szükség erre odafigyelni?
Szeretnénk kollégáinkat minél hosszabb távon alkalmazni, bebizonyítva, hogy egy cég biztonságos megújulásának alappillére és mozgató rugója az alkalmazottak megtartása mellett ismereteik szélesítése, folyamatos fejlesztése. Tudjuk, hogy az állandó megújulásra, a magas színvonalú munkavégzésre csak a család biztonságát maga mögött tudó, testileg és lelkileg is kiegyensúlyozott, egészséges ember képes. Az egészségtudatos programok elsődleges pozitív hatása a pillanatnyi élmény és kikapcsolódás, a másodlagos és az ennél fontosabb hosszú távú szerepe, hogy a figyelem középpontjába kerüljön az egészség védelme. Természetesen nehéz egy multinacionális cégnél a mai versenyhelyzetben azt a nézetet képviselni, hogy hosszú távon a napi átlagos 8 órás munkavégzés egészséges és hatékony is lehet egyszerre. Nagy szükség van tehát arra, hogy a vezetők figyeljenek a dolgozóikra, egyenlően osszák el a terhelést, és szem előtt tartsák a kiégés nagyon is valós veszélyét. Ezen kívül maguk a dolgozók is felelősek azért, hogy figyeljenek saját egészségükre, jó közérzetükre, és időben jelezzék, ha problémáik vannak. Ebben segíthetnek sokat az egészségtudatos programok. Pozitív eredmény, ha évről évre csökken a táppénzes napok száma, de ha e mögött az a jelenség áll, hogy a dolgozók a sok munka miatt "lábon hordják ki" a betegséget, az súlyos következményekkel járhat.

Hogyan látja, mennyire van jelen az egészségtudatos politika a magyarországi vállalatoknál? Milyen problémákat lát, miben kellene változtatni?
A versenyképesség fenntartásának kényszere arra sarkallja a vállalatokat, hogy az állandó dolgozói létszám alacsonyabb legyen annál, mint amit egy egészségtudatos munkavégzés megkívánna. Ez rövid távú szemléletet tükröz, mert a túlhajszolt munkaerő csak ideig-óráig képes jó teljesítményt nyújtani. Sokszor nincs megfelelő helyettesítés betegségek és szabadságok idején, ezért sok lelkiismeretes és lojális dolgozó nem veszi ki a szabadságát, illetve betegen is bejár dolgozni. Súlyosabb esetekben a vállalat maga nem engedi el a dolgozót szabadságra, illetve betegszabadságra, ha üzleti érdekei ezt kívánják. Emellett a pihenésre, képzésre, csapatépítésre sem jut elég idő azoknál a cégeknél, amelyek nem tartják szem előtt a dolgozóik egészségét. Mindezeken változtatni kellene, ha lehet, törvényi szigorításokkal vagy gyakoribb ellenőrzésekkel. A "jóindulatú", de rosszul szervezett vállalatoknál pedig a dolgozói elégedettségméréseket, és egyéb anonim felméréseket kell rendszeresíteni és a felmerülő problémákon javítani. Hatékony ösztönző lehet például, ha egyes vezetők javadalmazása és előre menetele vagy esetleg pozíciója függ attól, hogy milyen visszajelzést adnak róla a beosztottjai motiváltságukról, munkaterhelésükről, energiaszintjükről.


Szilágyi Katalin
  • 2019.12.18CAFETERIA 2020. Előadók: Fata László, cafeteria szakértő, Cafeteria Trend Kopányiné Mészáros Edda, tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Nádudvari Éva, senior szolgáltatás manager, NEXON Marusinecz Tamás, vezérigazgató, Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
  • 2020.01.22Változásmenedzsment képzés Cél a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése. A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése. Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése konkrét gyakorlatokon keresztül. A változási programok kritikus sikertényezőinek megismerése. Részletek Jegyek
  • 2020.02.20Készülj fel a 2020-as Munka törvénykönyve változására! Hogyan kell előkészíteni munkajogi szempontból a felmondást? Hogyan működhet jogszerűen az elektronikus munkaidő nyilvántartás? Milyen változások várhatók a Munka törvénykönyvében, az elfogadott uniós irányelvek tükrében? Milyen tanulságok vonhatók le a legújabb munkaügyi bírói gyakorlatból? Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Igaz mese egy kultúraváltásról

Igaz mese egy kultúraváltásról, avagy mitől lesz sikeres a szervezeti kultúra átalakítása. Andó Ildikó, a Vezetői Mesterműhely blog szerzőjének... Teljes cikk

Visszaesett a vállalatok beruházási szándéka

Jelenleg a cégek kevesebb mint fele tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során. Emellett a cégek többsége a beruházásokra szánt... Teljes cikk

IT és gépberuházások várhatók a cégeknél

Továbbra is erős beruházási szándék jellemzi a hazai kkv szektort, jelenleg a cégek 76%-a készül valamilyen fejlesztésre a következő egy év... Teljes cikk