Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Egy hetes sztrájk jön a győri Audinál

Ma reggel hat órától egy hétre leáll a munka az Audi győri üzemében. A bértárgyalások ez idő alatt is folytatódnak, és ha sikerül egyezségre jutni, ismét felveszik a munkát -írja az MTI.

Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi bértárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke.

Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezete elnöke elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket. Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik - tette hozzá. Elmondta, hogy szeptember óta tartanak a tárgyalások a 2019. évi bérekről, és úgy vélték, hogy a bejelentés hatására lépni fog a vállalat és olyan megállapodás születik, ami minden munkavállaló számára elfogadható.

Horváth Zoltán, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese felidézte, hogy idén január 14-én az érdekképviselet azért alakította meg a sztrájkbizottságot, mert eredménytelennek nyilvánította a tárgyalásokat. A hétnapos egyeztetési időszak alatt, január 18-án kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt. A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció átadta sztrájkkövetelését ismét a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest.

A követelés tartalmazza, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban legalább egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, majd január 17-én a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amelyet a tárgyaló delegáció nem fogadott el.

Nagy György, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese elmondta, hogy felmérések alapján a munkavállalók támogatják az érdekképviselet javaslatait, mindezek mellett szolidaritási nyilatkozatokat kaptak a wolfsburgi, az ingolstadti, a bolognai, a szlovák, a cseh és a lengyel gyárak érdekképviseleteitől is.
Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, felkészülnek az esetleges következményekre. Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

MTI
  • 2020.02.20Készülj fel a 2020-as Munka törvénykönyve változására! Hogyan kell előkészíteni munkajogi szempontból a felmondást? Hogyan működhet jogszerűen az elektronikus munkaidő nyilvántartás? Milyen változások várhatók a Munka törvénykönyvében, az elfogadott uniós irányelvek tükrében? Milyen tanulságok vonhatók le a legújabb munkaügyi bírói gyakorlatból? Részletek Jegyek
  • 2020.02.20recruiTECH Idén minden eddiginél erősebb programmal, számos külföldi (IRL, UK, PL) és hazai előadóval indítjuk útjára a recruiTECH, 2020.02.20-i eseményünket! Várjuk szeretettel a toborzási szakma színe-javát, és mindenkit, aki felelősséget érez a tehetségek megtalálásában. Részletek Jegyek
  • 2020.03.207 Skills for Assertiveness_Egy napos nyelvi tréning A tréning nap 100%-ban gyakorlati feladatokra és a tapasztalati tanulásra épül. Egyedülálló alkalom, hogy az idegen nyelvi tudást felszínre hozzuk, gyakoroljuk, hasznos panel kifejezéseket rögzítsünk a folyékony és magabiztos megszólaláshoz Részletek Jegyek
  • 2020.03.31Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
A cégek piaci értékét is meghatározhatja kultúrájuk

A befektetők és a társadalom is nagyobb nyitottságot vár el a szervezetektől - derül ki az EY több mint 1000 pénzügyi vezető körében készített... Teljes cikk

Mitől lesz elkötelezett a munkavállaló?

A HR nagy témája manapság az employee experience (EX), a munkavállalói élmény. Ha ez rossz, a hatás előbb-utóbb a fő üzleti mutatókban is... Teljes cikk

Ha az alapok nincsenek rendben, ne akarjunk wellbeinggel foglalkozni

A kiégés, elkötelezettség hiánya a legtöbb vállalatnál előtérbe helyezte a wellbeing kérdését, miközben Csikós-Nagy Katalin, fluktuációkezelő... Teljes cikk