Egy szoftver a rugalmas, hatékony, fair munkahelyekért

Ember legyen a talpán, aki képes egy szervezetet a legapróbb részletekig átlátni. Aki képes több száz ember közül kiválasztani azt, aki valamiért nem eléggé motivált. Aki képes megállapítani azt, hogy a rengeteg, akár távmunkában végzett feladat közül melyekre fordítottak túl sok vagy éppen túl kevés időt. Mondhatnánk, hogy tízperceken nem múlik semmi. De mi van akkor, ha nagyon sok tízpercről van szó? Ez már súlyos összegekben is kimutatható, pedig könnyen lehet, hogy az egész nagy gépezetben csupán egyetlen csavart kell arrébb helyeznünk. Elképzeléseink természetesen lehetnek arról, hogy miben kell fejlődni. De mi van, ha nem csak elképzelések állnak rendelkezésre, hanem tűpontos adatok is?

A vállalatvezetők 96 százaléka gondolja úgy, hogy a piacvezető pozíció elérése elsősorban a saját dolgozóikon múlik. Egy adott vállalatméreten túl azonban már nehéz pontosan lekövetni az egyéni teljesítményt, azt, hogy a kolléga mennyire hatékonyan használja fel a rendelkezésre álló időt, illetve, hogy valóban a legfontosabb feladaton dolgozik-e. Akkora információs zaj tud összegyűlni a fejünkben, amely könnyen hasonlíthat egy csiripelő verebek által megszállt fa lombkoronájához. Ebből a zajból szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogyha a több száz közül akár csak egy olyan munkavállalónk van, aki valamiért nem tudja a saját legjobbját nyújtani hosszú távon.

A 2010-ben alapított JobCTRL Kft. egy általa kidolgozott és több - energetikai, biztosítási, vagy éppen telekommunikációs - KKV-nál és nagyvállalatnál már bevezetett és kipróbált módszertant, a JC360-at nyújtja segítségül ennek a zajnak a leküzdéséhez. A rendszerrel a legváltozatosabb körülmények között mérhetjük fel vállalatunk mindennapjait. A JC360 képes arra, hogy folyamatosan, valós időben figyelje például azt, hogy éppen milyen faladat elvégzéséhez használják a megnyitott és szerkesztés alatt álló Excel-táblát vagy Word-dokumentumot. Vagy mondjuk a megfelelő munkát végzi-e egy dolgozó egy szupermarketben. Vagy egy gyárban. Vagy akár még home office-ban is. Teljesen mindegy, hogy asztali számítógépeken vagy mobilokon történnek az egyes munkafázisok. A rendszer összegzi a különböző folyamatokat és tevékenységeket, és pofon egyszerűen értelmezhető formában mutatja meg, mely projektjeink mennek a kelleténél nehezebben és, hogy mi jelentheti az akadályt.

Diagramok és különböző kimutatások alapján láthatjuk akár minden egyes munkatársunk hatékonyságát, produktivitását. Világossá válhat számunkra az, hogy mely területeken erősebbek vagy mely területeken gyengébbek. Könnyebb megtalálni azt a munkafázist, amelyben a legjobbat tudják nyújtani, amely nagyobb produktivitásra ösztönözni őket, így a kollégáink sem veszítik el a fókuszt, javíthatjuk a motivációjukat és ezáltal a szervezet is növelheti az erejét. Azon túl, hogy láthatjuk, mely munkavállalónk vagy csapatunk vált esetleg kevésbé motiválttá vagy kevésbé hatékonnyá, válaszokat kapunk a miértekre is. Lehet, hogy éppen csak a nem megfelelő feladatot bíztuk rájuk, de lehet, hogy ennél összetettebb a probléma.

A rendszer maga is tanul és fejlődik, vagyis úgy képes az automatikus optimalizálásra, hogy nincs szükség emberi beavatkozásra. Nem kell többé megérzésekre, becslésekre, mintavételekre vagy önbevallásra hagyatkoznunk ahhoz, hogy döntéseket hozzunk a vállalat felépítésével, szerkezeti átalakításával kapcsolatban. Megalapozott döntések alapján tudunk akár azonnal beavatkozni pontosan ott, ahol arra a legnagyobb szükség van. Előre láthatóvá válik az is, hogy egy-egy projekt mennyire terheli majd le a vállalatunkat, az erőforrás ütemező segítségével pedig optimalizálhatjuk akár a jövőbeli folyamatokat is azért, hogy minél zökkenőmentesebben vegyük az újabb kihívásokat.

A JobCTRL eddigi tapasztalatai alapján már a 30 napos díjmentes próbaidőszak alatt legalább 10 százalékkal növelhető egy vállalat hatékonysága. Mindössze egy hónap alatt világossá válhat az, hogy milyen egyszerű egy rugalmas, fair, egyúttal hatékonyabb és mobilitást támogató munkahelyi légkört megteremteni, ezzel együtt pedig óriási összegeket megtakarítani.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa

Gyakorlati tapasztalatok és valós megoldások a Pannonjobtól. Teljes cikk

Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra

A megváltozott munkaerőpiaci trendek mindkét felet kihívás elé állítják: a munkaadók egyik legnehezebb feladata a kollégák megtartása hosszú... Teljes cikk

Rákkeltő fémeket találtak a Magyarországon jogszerűtlenül forgalmazott ízesített vape-ekben

Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek... Teljes cikk