Egyre jelentősebb a munkaerőhiány a vendéglátásban
2017 júliusában 100 milliárd forint fölé kúszott a vendéglők forgalma, ami havi csúcsot jelentett. A munkaerőhiány több mint másfélszeresére emelkedett egy év alatt - írja blokkk.com oldal.
A vendéglátásban már korábban is az átlagosnál sokkal nagyobb súlyú volt a munkaerőhiány, ráadásul ez az arány több mint másfélszeresére nőtt egy év alatt. Hiába emelkedett a fizikai dolgozók bére csaknem ötödével, nincs elég szakács, cukrász, pincér. Jelenleg is sok hely betöltetlen.
2017-ben a szakképzettséget előíró munkakörökben, például a pincér, szakács, cukrász 161 ezer forint volt a szakminimálbér, ez 2018-ra eléri a 180 ezer forintot, de korábban az is felmerült, hogy legyen 240 ezer forint.
A vendéglátásban 27%-ról 18%-ra csökkent az áfakulcs 2017-ben, az ebből befolyó plusz bevételt nem a dolgozók kapják, a vendéglősök visszaforgatják, különben nem tudnák kifizetni a megemelt bért.
A vendéglátóhelyek éves árbevétele 2016-ban már túllépte az ezer milliárd forintos értékhatárt. Nagyobb része, közel 900 milliárd forint a kereskedelmi vendéglátás forgalma volt, miközben a munkahelyi vendéglátók valamivel 100 milliárd forint feletti bevételt könyvelhettek el. Tehát a munkahelyi vendéglátóhelyek forgalma még mindig alacsony, ami vélhetően a cafetéria rendszer átszervezéséből adódik.
blokkk.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Többkulcsos adó 5 napja
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 6 napja
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 3 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 3 hete
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 3 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 4 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?