Egyre több lány érdeklődik a technológiai szakmák iránt
1840 középiskolás lány ismerkedett a technológiai pályákkal országszerte a Lányok Napja keretében. Hatodik alkalommal rendezte meg április 27-én a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja programsorozatát. Országszerte 77 helyszínen, 23 településen, a program történetében eddig legmagasabb résztvevőszámmal.
A NaTE hatodik éve rendezi meg ugyanezen a napon programsorozatát. Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője köszöntő beszédében kiemelte, hogy a szervezés idei tapasztalatai - az új cégek jelentkezése, egyes fogadóhelyek rekordgyorsaságú feltöltődése valamint az eddigi legmagasabb részvételi arány - arra engednek következtetni, hogy ha lassan is, de kezd beérni az Egyesület technológiai szakmák népszerűsítésére irányuló munkája.
Kimutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki pályát, mint amilyen arányban teszik ezt fiú társaik.
Ebben nagy szerepet játszik, hogy egyre több cég ismeri fel annak jelentőségét, hogy a tapasztaláson, aktív bevonáson, játékosságon alapuló ismeretterjesztés és ismerkedés a technológiai trendekkel, a jövő munkahelyeivel hatékonyabban szólítja meg a pályaválasztás előtt álló diákokat, mint a száraz tananyag.
Így lehetőségük adódik arra, hogy az egyes szakmákról ne csak elképzelésük legyen, és például hangzatos kicsengésük alapján válasszanak pályát, hanem tudatosan, már saját megtapasztalt élmények segítségével. A Lányok Napja szakmai partnerei az evosoft, IVSZ és az EJMSZ, a program a Coloplast, a GE a Magyar Telekom és a T-Systems támogatásával jöhetett létre.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 609 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 225 ezer fő, a... Teljes cikk
A gyengélkedő ipar, a visszaeső megrendelések és a lassuló bérdinamika egyszerre szűkítik a lehetőségeket. Mészáros Melinda, a Liga... Teljes cikk
2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk
- Ajándékok anyák napjára: fejezd ki szereteted kreatívan 2 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 3 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 3 hónapja
- Nem kiégésből, hanem szerelemből: 20 év HR után lakberendező lett 3 hónapja
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 4 hónapja
- -50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Horvath Esther, World Press Photo nyertes fotós 5 hónapja
- Manufacturing Engineer 5 hónapja
- Ingyen dolgozó nők és szabadságra vágyó apák – parázs vita a Parlamentben 5 hónapja
- Október végétől a nők már ingyen dolgoznak – de most fordulhat a kocka 5 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben