Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Együttműködik a MOSZ és az ÉSZT

Együttműködik a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a megállapodás célja a két konföderáció erejének egyesítése az átformálódó érdekegyeztetési rendszerben - jelentették be az érdekképviseletek kedden.

A közlemény ismerteti: Palkovics Imre, a MOSZ elnöke és Kuti László, az ÉSZT elnöke hétfőn, az ÉSZT székhelyén stratégiai megállapodást írt alá, amelyben rögzítették a két szakszervezeti konföderáció együttműködésének feltételeit a következő időszakra.

A Munkástanácsok az együttműködés keretében vállalja, hogy az ÉSZT versenyszférához kötődő szakszervezeteit képviseli a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). A két szervezet ezentúl az erőteljesebb érdekérvényesítésért álláspontjaikat összehangolva képviseli az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetési Tanácsban.

A közös szakmai javaslatok, programok kidolgozása mellett a nyomásgyakorlás eszközeiben is összefognak, amelynek következtében a jövőben közös akciókra, demonstrációkra is sor kerülhet - írják közleményükben.
  • 2020.06.16Gyakorlatban startol az új Tbj 2020. július 1-jétől már a mindennapos munka során alkalmazni kell a bérszámfejtés, járulékmegállapítás és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak megállapítása során is. Elméletben már sokat tudunk róla, de mi a helyzet a gyakorlati oldalon? Részletek Jegyek
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
„A belső ügyfelek ugyanolyan fontosak, mint a külsők” - szervezetfejlesztés az Uniqánál

Az elmúlt három évben az Uniqa magyarországi vállalata jelentős struktúraváltáson ment át, a szervezeti kultúraváltás pedig jelenleg is zajlik.... Teljes cikk

Merre tovább a home office mézeshetei után?

Álljunk meg 10 percre és gondoljuk végig, hol vannak most a csapatok és mit tehetnek a vezetők? Milyen veszély vár rájuk és hogyan adhatnak, kaphatnak... Teljes cikk

Varázserőt ad a dolgozónak, ha hasznosnak érzi munkáját

Ha látjuk értelmét a munkánknak, akkor hasznosnak érezzük magunkat és nagy valószínűséggel elhivatottan dolgozunk. Egy vezetőnek ezért az összes... Teljes cikk