Elit klub nagyvállalatoknak: jóban kell lenni a kormánnyal?
A kormány munkahelyteremtést remél a multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásoktól, a vállalatok pedig kiszámítható gazdasági környezetet. A HR Portálnak nyilatkozó szakértők szerint viszont versenykorlátozó, hogy a kabinet kiemel egyes cégeket, amelyek beleszólhatnak a jogalkotás folyamatába.
Eddig 28 céggel állpodtak meg, de 40 szerződést terveznek

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) HR Portálnak adott tájékoztatása szerint a stratégiai megállapodások alapot teremthetnek a konzultációk és tapasztalatcserék rendszeresebbé tételére, a továbblépés lehetőségeinek közös meghatározására. A kormány egyik legfőbb célkitűzése a munkahelyteremtés és ezzel összefüggően a vállalkozások sikeres működésének elősegítése. "Ennek érdekében a kormány minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a partner befektetők hosszú távú és tartós jelenlétét biztosítsa, a kölcsönös bizalmat erősítse, a párbeszédet és információáramlást növelje, és tovább rendszeresítse, valamint a kiszámíthatóság légkörét garantálja a vállalatok számára" - fogalmaztak.
Szerződések a folyamatos párbeszédért
A szerződések szövegét áttanulmányozva kiderül, hogy a megállapodások alapvetően szándéknyilatkozatok, amelyek egyes vállalatoknál kifejezett, a cégre szabott konkrétumokkal egészülnek ki. Számokban mérhető célokat nem tartalmaznak, inkább csak azt rögzítik, hogy az együttműködés biztosítása érdekében a felek folyamatos párbeszédet folytatnak. A kormány bizonyos területeken (versenyképességet befolyásoló jogszabályok, képzés, adminisztráció csökkentése) bevonja a cégeket a jogalkotásba és véleményezési, javaslattételi lehetőség biztosít nekik. A megállapodások aláírása után elvileg nem ér véget az együttműködés, az egyes vállalatok és a kormányzat munkacsoportokat hoz létre, amelyek legalább félévente összeülve meghatározzák a feladatokat, valamint megvizsgálják és kiértékelik a kooperáció eredményeit.
A dokumentumok két legfontosabb eleme, hogy a kormány prioritásként tekint a munkahely-teremtésre, a befektetőknek pedig fontos a kiszámítható gazdasági környezet. A szerződések rendszerint kitérnek arra is, hogy a nagyvállalatok megpróbálják bevonni a magyar beszállítókat a gyártás folyamatába, ezáltal pedig új munkahelyek jöhetnek létre.
Az NGM összesen több ezer új munkahely megteremtésével számol a megállapodások hatására, és ez álláspontjuk szerint megtöbbszöröződhet a beszállítói tevékenység erősítése révén.
Valódi eredmények?
A kormány a legelső stratégiai megállapodást a Coca-Colával kötötte; akkor azt rögzítették, hogy a cég növeli a hazai beszállítók arányát és bővíti a magyar termékek exportpiacát. "A Coca-Cola a megállapodással összhangban november végétől teljes egészében magyar almából készült gyümölcslevekkel, valamint gyümölcsitalokkal látja el a hazai piacot. Vállalásunk teljesítéséhez 7,5 ezer tonna magyar almából készült almalé-sűrítmény beszállítására kötöttünk szerződést. Terveink között szerepel, hogy a későbbiekben a környező országok piacait is magyar almából készülő gyümölcslevekkel lássuk el. Az export piacok megnyitásával a jelenleg beszerzett mennyiség duplájára, évi 15 ezer tonnára bővülhetne a hazai termelőktől vásárolt alma mennyisége, amely így 100 családnak biztosíthatna megélhetést" - nyilatkozta a HR Portálnak Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország kommunikációs igazgatója.
Arra a felvetésre, hogy miért érdeke egy ekkora cégnek megállapodnia a kormánnyal, úgy fogalmazott: "kiszámítható gazdaságpolitikai környezetre van szükség ahhoz, hogy a nagyon éles nemzetközi versenyben esélyünk legyen újabb beruházásokat Magyarországra hozni. Ennek lehet egyik eszköze a kormánnyal megkötött stratégia megállapodás".
Molnár László szerint viszont a külföldi nagyvállalatok hazai beruházásai feltehetően anélkül is létrejönnének, hogy megállapodnak a kormánnyal. A multinacionális cégeknél a nyereség a lényeg, így hiába állapodnak meg a kormánnyal, ha az érdekük úgy diktálja, pillanatok alatt áttelepülnek egy másik országba - fogalmazott.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor úgy látja, az első eredmények már meg is születtek: munkahelyteremtés, magyarországi gyáregységek bővítése, hazánkban előállított termékek exportjának növelése, hazai beszállítói hányad emelése, kutatás-fejlesztési tevékenység bővítése, új magyar termékek kifejlesztése, leszakadó társadalmi csoportok felemelése.
A kormány a megállapodások sikereként értékeli, hogy az IBM a magyar felsőoktatási intézmények teljes körére kiterjeszti az Academic Initiatives programját. Még idén a cég a középiskolákra vonatkozóan is érvényessé kívánja tenni a programot, ezzel lehetővé válik a magyar oktatás számára több száz IBM szoftver ingyenes használata. Azt is a megállapodások eredményének tulajdonítják, hogy a kormány akciókkal segíti a Tesco az egyes, országosra fejlesztett hazai húsipari, tésztaipari és borászati beszállítók termékeit. A vállalat együttműködik a HITA-val, kiemelten a kisebb hazai vállalkozások külpiachoz juttatása kapcsán, valamint az Eximbankkal, amely a Tesco szándéknyilatkozatai alapján segíti az érintett magyar vállalkozásokat az exporthoz szükséges forrásokhoz jutni.
Az elit klubban lévő vállalatok gyakran állami támogatást is kapnak beruházásaikhoz: a Bridgestone például a 71,5 milliárd forintos bővítéséhez kapott 2,7 milliárd forintnyi hozzájárulást. A Suzuki pedig a prototípus- és tömeggyártás-fejlesztés terén végzett K+F tevékenysége elismeréseként, 207,7 millió forint támogatást nyert el az "Ernyő" pályázaton.
Ha nem is közvetlen támogatást, de komoly üzletet kapott a Microsoft is a kormánytól, a cég ugyanis segíti az EMMI-t abban, hogy kialakítsa a Nemzeti Közoktatási Portál rendszerét.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Szemléletváltás a HR-ben: a legjobb HR stratégiák a régióból 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Kétszáz munkahelyet hoz létre a Rosenberger Csoport új beruházása 1 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Sóskúton 1 hónapja
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 1 hónapja
- Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok 1 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 1 hónapja
- Új munkahelyek jönnek Kisvárdára – az Aero Space 250 fő fölé növeli a létszámát 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?