Váradi Tamás cikkei 1. oldal

6 éve Katona nőként újraszámoltathatom a nyugdíjamat?

Hivatásos katonaként 1995.dec.31-vel 25 év után szolgálati nyugdíjba jöttem, nyugdíjamat szolgálati járandóságként utalták egészen 2012. januárjáig, azóta öregségi nyugdíjként kapom nyugdíjamat, akkor 59 éves voltam. Nyugdíjazásomtól számítva egészen 2013. junius 30. napjáig közigazgatásban dolgoztam, végülis 18 évet. Öregségi nyugdíjkorhatáromat a nyugdíjfolyósító szerint egyszer 2016. október 16. napján töltöttem be, - 63 év -,míg a másik általuk közölt leiratban - merthogy hivatásos katona voltam, mindamellett nő - a rám irányadó nyugdíjkorhatár 57 év. 2016. októberében kértem nyugdíjam újraszámolását amikoris indokolás nélkül elutasítottak. Azóta sem értem egy jogszabályt hogyan lehet többféleképpen értelmezni, elfogadható választ sehonnan nem kaptam. Az. 1995. decemberében megállapított nyugdíjjal rendelkezem, valójában 25 év helyett 43 évet dolgoztam, ami azt jelenti 18 év kemény munkám eredménye odavan. Nem értem és nem tudom esetemben milyen jogszabály, törvény alkalmazható, v Teljes cikk...


8 éve Egész Európa versenghet az Ön munkájáért

A külföldön dolgozók közül eddig mindössze 95 embert sikerült hazacsábítani a Gyere haza fiatal programban, pedig évente egy városnyi, azaz nagyjából 30 ezer magyar hagyja el az országot. A képzett munkaerőért európai verseny indult, a magyar vállalatoknak azonban nem sok esélyük van: egyelőre ugyanis az számít kisebb ellenállásnak, ha valaki inkább külföldre megy dolgozni. Nem csak a pénz miatt nehéz vonzó ajánlatot tenni, a hazai munkahelyek gyakran rosszabb körülményeket biztosítanak, ráadásul hiányzik a jövőkép és a megfelelő felnőttképzési rendszer is. Ma már nem is az állások számának növelése a legfontosabb feladat, hanem a jól fizető munkahelyek teremtése. Teljes cikk...


9 éve Jár a havi 50 ezer forint minden magyarnak?

Megszűnhet a nincstelenség Magyarországon – ezt a kicsinek nem nevezhető ígéretet tették a feltétel nélküli alapjövedelem hívei, mégis úgy tűnik, a társadalom nem áll a kezdeményezés mellé. Szakértők szerint nem véletlen a berzenkedés, hiszen olyan mértékű átrendezésre lenne szükség a költségvetésen belül, hogy nehéz lenne elmagyarázni az új rendszert az összes szereplőnek, ráadásul szinte lehetetlen a szisztéma modellezése is. De elég-e rá mosolyogva legyinteni vagy bizonyos feltételek mellett elkezdődhetne érdemi diskurzus a kérdésről? Teljes cikk...


9 éve Nyugdíj mellett munka? - Inkább az unokák!

A legtöbb nyugdíj előtt álló nő csak az unalmas nyugdíjas évektől retteg, amikor arra gondol, hogy tovább kellene dolgoznia, pedig egy felmérés szerint az őszülő hajú hölgyek ránthatnák ki a gazdaságot a válságból. Nálunk azonban ez csak álom marad, sokan fellélegeznek, ha végre nyugdíjba mehetnek. Teljes cikk...


9 éve Ilyen okokra hivatkozva kérik emberek a Google-t, hogy törölje róluk a cikkeket

Rendelkezik a megfelelő képzettséggel és nyelvtudással, sőt még kellő tapasztalata is van, mégsem veszik fel az állásra? Nézze meg, mit dob ki a nevére a Google. Egy mulatós éjszaka képei még nem jelentenek problémát, viszont ha bírósági, rendőrségi hírekben szerepelt, akkor nehéz helyzetben van - akárcsak Gábor. Teljes cikk...


9 éve Egy munkahely kétmillió forintból jön létre

Kétmillió forintjába kerül az adófizetőknek minden államilag támogatott munkahely - legalábbis ezt mutatja az az adatsor, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bocsátott a HR Portál rendelkezésére. Az Orbán-kormány ugyanis 2010 óta 41 milliárdot költött munkahelyteremtő pályázatokra, amelyből 21700 új munkahely keletkezett. Szakértők szerint érdemes lenne inkább hitel formájában nyújtani a támogatást, az utókövetés pedig – amely jelenleg hiányzik – elengedhetetlen lenne. Teljes cikk...


9 éve Karácsony előtti pörgésben a HR-osztályok

Nagyon sűrű az év vége a nagy áruházak HR-osztályain, miután a hatalmas vásárlói roham miatt sokkal nagyobb igényeket kell kiszolgálni, ezáltal pedig jóval több munkaerő szükséges. A legtöbb helyen belső átszervezéssel és diákmunkások felvételével oldják meg a problémát, de némelyik vállalat közvetlenül is alkalmaz plusz munkaerőt, határozott idejű szerződéssel. A Tesco idén is egészen egyedi megoldást választott. Teljes cikk...


9 éve Magas minimálbértől kell félniük a magyaroknak?

A minimálbér emelésével tovább nőhet azoknak a száma, akik csoportos létszámleépítéssel kerülnek az utcára - állítják a HR Portálnak nyilatkozó szakértők, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy évről-évre egyre többen veszítik el munkájukat a gyárbezárások és a tömeges elbocsátások miatt. A dolgozók teljes kiszolgáltatottságát szinte semmi sem enyhíti, viszont az alkalmazottak sokat segíthetnek magukon, ha rugalmasak és nyitottak az új munkakörökre, valamint a vállalat által szervezett képzésekre. Teljes cikk...


9 éve Nyugdíj? Nekem olyan úgysem lesz!

Hatalmas méreteket öltött a feketegazdaság aránya Magyarországon - legalábbis ezt mutatja a Randstad idei felmérése, amely szerint a GDP több mint ötöde származott adózatlan munkavégzésből. Az alkalmazottaknak viszont nincs sok választási lehetőségük: a rövid ideig járó munkanélküli juttatások miatt olyan munkát is el kell vállalniuk, amelyik sem a TB-t, sem a nyugdíjt nem biztosítja. Teljes cikk...


10 éve Mikor keresünk annyit, mint a nyugat-európaiak?

Nem csoda, hogy több százezren inkább a külföldi munkavállalást választották, hiszen a hazai béreknél akár négyszer többet is lehet keresni. A gazdasági válság óta nem csökkent a különbség, a HR Portálnak nyilatkozó szakértők szerint pedig nem is várható drasztikus változás, miután öt éven belül legfeljebb 1-2 százalékkal közelíthet Magyarország a nyugati bérszínvonalhoz. Rossz a gazdasági struktúra, kiszámíthatatlan a befektetői környezet és gyakran felesleges munkaerő kerül ki az oktatási rendszerből - ezeket a problémákat csak nagyon lassan lehet orvosolni, így aki a közeljövőben európai bérekre számít, csalódik majd. Teljes cikk...


10 éve Így utazhat jó társaságban akár 50 százalékkal olcsóbban

Budapestről Debrecenbe 2500 forintért, ráadásul két és fél óra alatt? Kis rugalmassággal könnyen megoldható, miután a tömegközlekedésnél jóval kedvezőbb ajánlatokkal találkozhat, aki a telekocsival próbál meg utazni. A „netes stoppolást" külföldön már több tíz millióan veszik igénybe, Magyarországon viszont még csak alig 250 ezres a piac. Teljes cikk...


10 éve Cégautó: főnököknek kötelező vagy tényleg motivál?

A középvezetők 6-7 milliós, a felsővezetők akár 12 milliós autót is kaphatnak a cégüktől; egy bizonyos státusz felett ugyanis még Magyarországon is mindenkinek jár a vállalati kocsi. A HR Portálnak nyilatkozó szakértők szerint ez ma már nem is terheli meg annyira a munkáltató pénztárcáját, mint korábban. Teljes cikk...


10 éve Az iroda, ahol oda ül, ahová csak akar

Kevesebb túlórapénzt kell fizetni, drasztikusan leesik a betegállományban töltött idő, az irodai papírfelhasználás pedig akár 60 százalékkal is csökkenhet - sok cégtulajdonos álmodozik erről, és feltehetően nem is gondolnak arra, hogy ehhez csak a cég irodáját kell átalakítani. Teljes cikk...


10 éve Kihal a bányászszakma Magyarországon?

Szinte teljesen eltűntek Magyarországról a bányászfamíliák, a fiatalabb generációnak ugyanis semmilyen jövőképet sem biztosít ez a szakma. A kiemelt fizetés és a korai nyugdíj már a múlté, ráadásul az idei év végén az utolsó mélyművelésű bánya is bezár, így munkahely is alig lesz. Ugyan több politikus is megígérte, hogy beindítja a hazai bányászipart, a jelentős veszteségek miatt erre nem sok az esély. Teljes cikk...


10 éve Betartották Orbánék a legnagyobb ígéretüket?

Tíz év alatt egymillió új munkahely – szinte mindenkinek ismerősen cseng a Fidesz ígérete, amely talán az egyetlen konkrét vállalás volt a 2010-es választások előtt. A foglalkoztatás bővülését tehát kiemelt feladatként kezelte a kormány, de számos más, munkavállalókat érintő változtatás is volt az elmúlt négy évben. Új Munka törvénykönyv, tömeges közmunka, három hónapos munkanélküli segély – a HR Portál értékelése az elmúlt négy év munkaerő-piaci változtatásáról. Teljes cikk...


10 éve A devizahitelesek miatt nem kap béremelést a közszféra?

Húsz százalékos béremelést kért a közalkalmazottakat, köztisztviselőket és kormánytisztviselőket képviselő szakszervezet, de egyelőre csak egy szolid ígérettel kell beérniük. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) álláspontja szerint akkora a lemaradás a bérekben a versenyszférához képest, hogy csak a rossz munkaerő-piaci helyzetnek köszönhető, hogy van jelentkező a közszféra állásaira. Teljes cikk...


10 éve Munkaadók vs. alkalmazottak: két év múlva minden más lesz?

Két éven belül jelentősen megnőhet a kollektív szerződéssel rendelkező cégek száma, a munkavállalóknak pedig sokkal több ismeretük lesz a munkatörvénykönyvről - ígérik azok a szakszervezetek, amelyek részt vesznek "A Munkáért!" elnevezésű programban. Az uniós támogatásból megvalósuló kezdeményezés tanácsokat is ad a vállalkozóknak, a kérdés csak az, hogy lesz-e erre igény. Teljes cikk...


10 éve Anyák az állásinterjún: büszkeség is lehet a gyerek?

Komoly hátrányt jelenthet egy nőnek Magyarországon, ha már az önéletrajzából kiderül, hogy gyerekei vannak, sok munkaadó ugyanis csak a problémát látja a gyereknevelésben. A HR Portálnak nyilatkozó szakértők ugyanakkor úgy látják, Svájchoz hasonlóan Magyarországon is érdemes lenne vezetői képességként elismerni az otthoni munkát, hiszen egy család irányítása hasonló egy kisvállalkozás vezetéséhez. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk, így az önéletrajzból célszerű kihagyni a gyerekeket. Teljes cikk...


11 éve Álláskeresés: miért nem válaszolnak az önéletrajzokra?

Dühös kommentek érkeztek a HR Portál korábbi cikkére, amelyben azt vizsgáltuk, miért nem válaszolnak a HR-sek az elküldött önéletrajzokra. Sokak szerint ugyanis az az álláskeresés egyik legelkeserítőbb mozzanata, amikor teljesen válasz nélkül hagyják a jelentkezést. A HR Portálnak nyilatkozó szakértők szerint viszont annyi jelentkező van egy meghirdetett állásra, hogy a HR-seknek éjjel-nappal dolgozniuk kellene, ha mindenkinek vissza akarnának jelezni. Néhány cég ráadásul tart a perektől is. Teljes cikk...


11 éve Elit klub nagyvállalatoknak: jóban kell lenni a kormánnyal?

A kormány munkahelyteremtést remél a multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásoktól, a vállalatok pedig kiszámítható gazdasági környezetet. A HR Portálnak nyilatkozó szakértők szerint viszont versenykorlátozó, hogy a kabinet kiemel egyes cégeket, amelyek beleszólhatnak a jogalkotás folyamatába. Teljes cikk...


/ujsagiro/30/varadi-tamas.html