Eljött az expatok ideje
Egyre több, az Egyesült Államokban dolgozó külföldi születésű szakember dönt úgy, hogy otthon vagy egy másik országban folytatja karrierjét a sötét munkaerő-piaci kilátások miatt. Sok vállalkozás pedig éppen ezeket az expatokat igyekszik megnyerni, akik könnyen tudnak alkalmazkodni a különböző kultúrákhoz.
Vivek Wadhwa, a Harvard Law School szenior kutatója szerint az expatok elsősorban az előrehaladás hiánya, a fizetési és az előrelépési lehetőségek befagyasztása miatt szeretnének haza térni.
A HSBC Bank International kutatása szerint az amerikai székhelyű expatok 23 százaléka fontolgatja, hogy hazatér, míg a világ más részein ez az arány 15 százalék. A leggyakoribb ok, amelyet említettek a több mint 1300 expat részvételével vég
Nem tudnak feljebb kúszni a ranglétrán a külföldi munkavállalók
Regina McAnally visszatért Németországba 15 éves fiával, Josh-sal, miután 22 évet élt az Egyesült Államokban, mivel akadályozták az előrelépési lehetőségeit. Mint a lapnak nyilatkozta, a barátai hasonló lépést fontolgatnak. Sok munkavállaló, akik elégedetlenné váltak a kompenzációt és az előrejutási lehetőségeket illetően az Egyesült Államokban, jobb lehetőségeket kapnak ugyanis otthon vagy a világ más részén.
A frankfurti születésű McAnally 1985-ben ment ki az Egyesült Államokba, de 2007-ben visszatért Németországba, miután a cég, ahol könyvelőként dolgozott, nehézségekkel küszködött és jelentősen csökkentek a lehetőségei az előrejutásra. Most pénzügyi elemzőként dolgozik egy autógyártó cégnél Cologne-ban. McAnally azt állítja, Amerikában képtelen volt munkát találni, pedig számos helyre jelentkezett. Németországban viszont már több fejvadász érdeklődött utána. Hozzátette: az új munkaadója jól megfizeti a tengerentúli tapasztalataiért.
Míg a munkanélküliség 7,6 százalékos Németországban, a munkanélküliek többsége képzetlen - mondja Michael Burda, a berlini Humbold egyetem közgazdász professzora. Az Államokban dolgozó németek így könnyen munkát találhatnak otthon, ha már egy főiskolai diplomával rendelkeznek.
Margaret Morand Ausztráliából ment New York-ba hét éve és a L'Oreal kozmetikai cégnél dolgozott. Három éve elhagyta a céget, hogy szabadúszó legyen és színspecialistaként tevékenykedjen. 2007 végén azonban egyre kevesebb megbízást kapott. Elkezdett teljes munkaidős állásokat keresni helyben, Floridában és Los Angelesben, ahol voltak üzleti kapcsolatai, de eredménytelenül. Augusztusban visszatért Ausztráliába. Mint elmondta, hiányozni fog neki New York energiája, az ünnepek és a Central Park. Csak ezeket sajnálom - fejti ki a szülei házában, Melbourne-ben. Bár a munkanélküliség 5,7 százalékos Ausztráliában, még mindig jobbak a karrierlehetőségek, mint az USA-ban. New York-kal összehasonlítva a munkaerő-piaci kilátások nem tűnnek olyan kritikusnak.
A vízum is nehézséget okoz az expatoknak
A lehetőségek hiánya mögött a vízummal kapcsolatos problémák is állnak- mondja Wadhwa. A menedzsment ugyanis sok helyen nem megfelelően bánik azokkal a munkavállalókkal, akiknek szükségük van ilyen engedélyre ahhoz, hogy munkát tudjanak vállalni Amerikában. A munkaadók nem aggódnak amiatt, hogy az ilyen, úgynevezett H-1B vízumokkal rendelkező dolgozók otthagyják őket, mivel nehezen találnak munkát. Így az ilyen munkavállalók kisebb fizetésemelést és alsóbbrendű feladatokat kapnak. A munkáltatók pedig nem veszik észre, hogy ilyen bánásmód mellett előbb-utóbb otthagyják őket.
- Ezek a mellőzött munkavállalók rájönnek, hogy nincs más lehetőségük, mint visszatérni hazájukba - mondja Michael Wildes, egy, a bevándorlók jogaival foglalkozó New York-i központú cég vezető partnere. Mivel nincs hivatalos felmondási időszak egy ilyen vízummal rendelkező dolgozó esetében, így ijesztő feladat lehet új munkát találni hirtelen napjaink munkaerő-piaci helyzetében. Az egyetlen lehetősége ezeknek a dolgozóknak egy repülőjegyet vásárolni otthonukba, és megváltoztatni az úgynevezett látogatói státuszt, amely gyakran csak hat hónapos maradásra jogosít fel.
Megsokasodtak a lehetőségek Indiában és Kínában
Sok, az USA-n kívüli országban történtek jelentős gazdasági lépések az elmúlt évtizedben, amely vonzóbbá teszi hazájukat az expatoknak, akik az Egyesült Államokban élnek.
Amikor az emberek egy évtizede Indiából és Kínából mentek Amerikába dolgozni , olyan országokat hagytak hátra, ahol közel nem volt annyi lehetőség, mint napjainkban - mondja Wadhwa, aki szerint több mint százezer expat térhet vissza Indiába a következő öt évben. Az Indiában és Kínában élő HR igazgatók ugyanis azt közölték, hogy tízszeresére nőtt az Egyesült Államokból érkező önéletrajzok száma.
A fizetések a legtöbb esetben megfelelnek a tengerentúlival, vagy annál is jobbak, bár ez az eredmény úgy jött ki, hogy a béreket hozzáigazították az új országban tapasztalt megélhetési költségekkel.
Egy szingapúri munkaerőpiaccal foglalkozó minisztériumi testület, amely azon dolgozik, hogy a tehetségeket hazavonzza, megjegyezte, hogy egyre több Amerikában dolgozó szingapúri érdeklődik az otthoni lehetőségekről.
Siew Kiang Ng, a szövetség igazgatója közölte: a New York-iak különösen érdeklődnek azon lehetőség iránt, amely révén hazatérhetnének. Sokan ugyanis egyre nehezebben tudják ellátni a munkájukat, és sok senior munkavállaló felmond. Hozzátette: az olyan iparágak, mint a pénzügyi szolgáltatások, kutatás és egészségvédelem jelentős fejlődést mutatnak a szigetországban, ahol a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos.
A 25 éves Hui Sin Teo a szingapúri pénzügyi minisztériumban fogadott el egy pozíciót júliusban, miután végzett a Harvardon. Teo az Egyesült Államokban is megpályázott állásokat, és eredetileg úgy tervezte, hogy ott fog maradni egy darabig, mielőtt hazatér. A rossz gazdasági környezet miatt ugyanakkor kénytelen volt idő előtt visszatérni.
Nő Ázsia vonzereje
Anthony Lim Weng King, a Singapore Investment nemzetközi fejlesztési-menedzsment cég kormányzó testületének elnöke húsz százalékos emelkedést tapasztalt a jelentkezésekben a fiatal szakértői programjaiban. Mint mondta, 2009-ben sok új jelentkező érkezett New Yorkból és az Egyesült Királyságból. A múltban éppen azt tapasztalták, hogy a szingapúri jelentkezők akartak kimenni dolgozni az Egyesült Államokba, mielőtt visszatértek hazájukba. Az elmúlt másfél-két év alatt viszont megnőtt Ázsia vonzereje.
Ugyanakkor a külföldi székhelyű cégek, amelyek Amerikában is rendelkeznek divíziókkal, éppen ezeket az USA-ban dolgozó mellőzött tehetségeket próbálják megszerezni, hangsúlyozta Eileen Finn, egy New York-i székhelyű vezető fejvadász, aki jelenleg pénzügyi vezetőket toboroz egy indiai céghez. A globális pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat ugyanis speciálisan olyan indiai nemzetiségű munkavállalókat keres, akik az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy néhány más, magas munkanélküliséggel küszködő országokban dolgoznak.
Finn szerint ugyanis ezek az expatok vonzóak a munkáltatóknak, hiszen tapasztalatot szereztek külföldön, az Amerikát jelentős mértékben érintő válság miatt sokuk haza akar térni, jól alkalmazkodnak más kultúrákhoz és nem feltétlenül várják az expatoknak járó juttatásokat - mint például az áttelepülés, az utazás költségeinek megtérítése - az amerikai nemzetiségű munkavállalókkal ellentétben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 1 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 1 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 3 napja
- Külföldi munkavállalók felvétele saját csapatba: a leggyakoribb buktatók – és ahogyan elkerülhetők 1 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?