kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Először adták át a HR Best díjat, amit toborzás kategóriában az IBS nyert meg

Első hellyel díjazta az International Business School UpSkill programját a HR Best nevű HR-szakmai díj zsűrije. Idén először adták át az elismerést, a HR Festen. Öt kategóriában érkeztek be a nevezések számos pályázótól, melyeket két körben értékelt a szakmai zsűri - írják sajtóközleményükben.

“Hatalmas elismerés számunkra, hogy a HR-szakma kiemelt képviselői díjjal értékelték a készségfejlesztési programunkat, az UpSkillt, illetve a TalentNet platformot, ami a HR-szakembereket és friss pályakezdőinket összekötő, hamarosan elinduló toborzási eszközünk.” - mondta Láng László, az IBS üzletfejlesztési vezetője.

A fejlesztési program célja, hogy a BSc tanulmányaikat végző hallgatók olyan készségeiket tökéletesíthessék fő szakirányú tudásuk elsajátítása mellett, melyek a legkeresettebb üzleti és gazdasági pozíciók betöltéséhez szükségesek a munkaerőpiacon, és az elért eredményekről egy digitális képességprofilt kapjanak. Ezek a területek: írásos és szóbeli kommunikáció, elemzői, kvantitatív, IT, valamint csapatmunka készségek.

Az IBS egy önálló online platformon, a TalentNet-en gyűjti össze a hallgatók eredményeit, és elérhetővé teszi a toborzással foglalkozó HR-szakemberek számára. A koncepció lényege, hogy az itt található részletes képességprofil sokkal többet mond el a jelöltekről, mint a puszta tanulmányi eredmények, hiszen konkrét, a munka világában elsődlegesen fontos készségekről adnak sok tényező alapján lemért és értékelt információkat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk

Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek