Év elején felpörög az álláspiac
Az év első napjaiban megugrik az álláskeresők száma, 40 százalékkal többen vadásznak állásra, mint az év többi időszakában. A céges is felébredtek, javában folyik a toborzás. Mielőtt az év eleji lendülettel, nekiállunk álláshirdetésekre jelentkezni, érdemes néhány tanácsot megszívlelni.
- 2008 első napjaiban 40 százalékkal többen pályáztak, mint egy átlagos hónapban, és a tapasztalatok szerint ez a szám tovább fog nőni az elkövetkezendő néhány hétben - mondta el Buda Szabolcs, a jobpilot.hu állásportál ügyvezetője.
Vajon a cégek is elkezdték már a munkát, vagy egyelőre nem foglalkoznak a beérkezett önéletrajzokkal?
- A vállalatok nagy része már dolgozik, folyamatosan kapjuk a betölthető állásokat a piac minden szegletéből. Könyvelői, főkönyvelői, csoportvezetői, asszisztensi, recepciós és értékesítői pozíciók is érkeztek már be, de az első interjúk is lezajlottak már -avatott be Komássy Zsófia, a Grafton személyzeti tanácsadó cég munkatársa. Hasonlókról számolt be Mező Eszter, a T-HR Kft. ügyvezetője.
- A vállalatok nem pihennek az év elején. Több új - logisztikai, mérnöki, pénzügyi, és hr-es - állás is felkerült már az oldalra - mondta el.
Nagy a mozgás ilyenkor
Pályázni már az év első napjaiban is érdemes - értettek egyet a szakemberek. Egyrészt ilyenkor az év végi előléptetéseknek köszönhetően számos pozíció megüresedik, másrészt sokan fel is mondanak, új munkahelyen kezdenek januárban. Emellett a cégek ekkor már megkapják, átlátják az erre az évre szóló büdzséjüket, amelyből elkezdhetnek gazdálkodni, és felvenni új embereket a siker érdekében.
Februárban már kezdhetnek
Mint megtudtuk, akik most kezdik a keresést, és az adott állás elvárásainak minden tekintetben megfelelnek, azok a munkakör szintjétől függően egy-három hónap múlva kezdhetnek új munkahelyükön. Egy recepciós, asszisztens jó esetben február elsején válthat, a csoportvezetők, gazdasági vezetők ennél később, márciusban-áprilisban léphetnek be új munkahelyükre. Nem árt az azonnali pályázás előtt néhány dolgot átgondolni, illetve komolyan felkészülni az álláskeresésre.
- Az újévvel jött aktivitást inkább használjuk fel az önvizsgálatra, a piac feltérképezésére, és a megfelelő pályázati anyag összeállítására - tanácsolja Juhos Andrea.
Gondolja át, miért akar váltani
Érdemes az álláskeresés előtt alaposan átgondolni, miért is akarunk váltani. Fejlődni szeretnénk? A jelenlegi munkakörünk nem felel meg szakmai elvárásoknak? Nem jelent már kihívást a feladatok elvégzése? Elégedetlenek vagyunk a szervezeti kultúrával? Ha tudjuk, mi a fő a problémánk, a leendő munkakör, vagy az új munkáltató kiválasztása is sokkal könnyebben megy majd. Ezután térképezzük fel a piacot. Nézzük meg, hogy egyáltalán van-e olyan betölthető munkakör, amire vágyunk. Hívjuk fel ismerőseinket, barátainkat, akik talán segíthetnek a munkakeresésben. Kezdjük el nézegetni az állásportálokat, és a személyzeti tanácsadók oldalait.
Ha találtunk első látásra megfelelő pozíciót, vegyük alaposan szemügyre az elvárásokat. Ha például az állások mindegyikéhez angol nyelvtudást várnak el, de nem beszélünk a kellő szinten, akkor jobb nem pályázni. Ehelyett inkább kezdjünk el egy angoltanfolyamot. Ha minden szempontból megfelelőnek találjuk magunkat, akkor nekiveselkedhetünk a pályázati anyag - az önéletrajz és a motivációs levél - összeállításának.
Az önéletrajz
A jó cv "Személyi adatok", "Tanulmányok", "Szakmai tapasztalat", "Nyelvtudás", "Számítástechnikai ismeretek", "Hobbi" rovatokból áll. Általában az egy és két oldal közötti terjedelem számít elfogadottnak. Fotót tanácsos csatolni hozzá, ám mindenképpen kerülni kell a rossz minőségű, elmosódott, magánéleti eseményeket ábrázoló képeket. Fontos, hogy ha több diplomával, vagy három-négy, egymáshoz nem kapcsolódó szakképzettséggel rendelkezik a jelölt, akkor mindig csak az adott pozíció betöltéséhez feltétlenül szükséges végzettségekre térjen ki a "Tanulmányok" rovatban. Emellett ügyeljen, hogy a diplomát adó felsőoktatási intézmény neve mellől ne maradjon el a kar és a szak pontos megnevezése.
A "Szakmai tapasztalat" rovat összeállításakor hasonló vonalon kell haladni. Ha fentebb akar lépni a jelölt, akkor az addig elért eredményeit kell hangsúlyoznia. Ha oldalirányú váltást szeretne, akkor pedig a váltáshoz kellő képességeket, készségeket, az új pozícióval kapcsolatos tapasztalatait érdemes kidomborítania. A nyelvtudás szintjének megjelöléséről (közép, - vagy felsőfok, írás, - vagy szóbeli) sem szabad megfeledkezni. Az önéletrajz hobbi rovatában pedig a "szeretek olvasni, főzni, sportolni" fordulatok helyett inkább törekedjen kedvelt tevékenységeink konkrét behatárolására.
A motivációs levél
A jó motivációs levél három, világosan elkülönített blokkból áll. Az első részben meg kell említeni a kiszemelt pozíciót, hogy hol talált rá arra a jelölt. A másodikban meg kell magyarázni, miért is jelentkezik rá. Ezt követően pedig ki kell térnie arra, miért érzi alkalmasnak magát a munkakör betöltésére. Itt egyébként tanácsos tartózkodni az öndicsőítő szólamoktól, az ideális munkaerő szerepében való tetszelgéstől. A levél lehetőleg ne legyen hosszabb fél oldalnál. Kerülni kell emellett a sablonos megszólítást, illetve a levél elolvasásának megköszönését. Ehelyett elég az "Üdvözlettel" elköszönés.
Csináljon egy táblázatot a megkeresésekről
Ha mindez megvan, olvassuk át többször az anyagot, ne maradjon benne nyelvtani vagy gépelési hiba. Fontos minden megkeresés dokumentálása. Készítsen egy táblázatot, amelybe beleírja, kit hívott fel és mikor, hová küldte el az önéletrajzát, melyik honlapon találta az adott állást, ki jelentkezett vissza és ki az, akitől nem jött válasz. Konkrét álláshirdetésre való jelentkezés esetén magát a hirdetést is őrizzük meg, ezek hiányában teljes káosz fog uralkodni a pályázó fejében néhány napon belül. Így bizonyosan hiábavaló volt minden igyekezete, nem fogja komolyan venni a cég, ha azt sem tudja, hogy mikor jelentkezett hozzájuk és milyen pozícióra.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 4 hónapja
- A stressz nem ellenség 5 hónapja
- "A megtartás ma adatból épül" - játékosan, mérhetően és valós idejű diagnózissal 5 hónapja
- Alig kellenek a pályakezdők, a jó szakember viszont nehezebben vált 5 hónapja
- Motivációs levél minta, letölthető: IT projektmenedzser 7 hónapja
- Új HR vezető a Schneider Electric logisztikai központjában 7 hónapja
- Németh Zsófia az ING Bank új HR vezetője 7 hónapja
- Elbocsátották az SAP Hungary ügyvezető igazgatóját, ez volt az indok 8 hónapja
- A protokoll nem áll meg a Buckingham-palotánál: a hétköznapi viselkedés is dönthet karrierekről 8 hónapja
- Új kihívások után néz Az álommeló reality győztese 9 hónapja
- A vezetőfejlesztés új iránya: kapcsolódás, önreflexió és a vakfoltjaink tudatosítása 9 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?