Ez a 3 megatrend mozgatja a munkaerőpiacot
Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Úgy látja, hogy az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását.
A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.
1. Munkaerőhiány
„A »nagy kép« az, hogy 2030-ra több mint 85 millió pozíció maradhat betöltetlen világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd, beleértve a magyar vállalkozásokat is. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat. A megfelelő munkatársak megtalálása minden cég életében a legnagyobb kihívás lesz” – mondta el Dr. Tóth Ágnes, a Prohuman vezérigazgatója.
2. A mesterséges intelligencia térnyerése
Hozzátette: az önmagában igaz, hogy az AI szerepe növekedni fog a munkahelyeken, de ez társadalmi szinten pozitív folyamat lesz. „Az AI lehetővé teszi a munkavállalók idejének 60-70%-át kitevő tevékenységek automatizálását, különösen az információ- és adatfeldolgozás terén. A dolgozók így a nagyobb hozzáadott értékű munkára tudnak koncentrálni, és ezzel nőhet a munka hatékonysága – fogalmazott a szakember. – Bizonyos munkakörök megszűnnek, de újak is létrejönnek. A legfontosabb változás azonban az, hogy amint az IBM kutatása rámutat, a munkával kapcsolatos szakértelem és készségek 44%-a átalakulhat 2027-re. Erre mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak készülniük kell.”
A HR szolgáltató vezetője hozzátette: ebben a felkészülésben kulcsszerepet játszhatnak a HR-szolgáltatók, mivel hidat képezhetnek a munkáltatók és munkavállalók között: támogathatják a szervezeteket a képzési programok kidolgozásában, a készségigények előrejelzésében és az egyéni fejlődési utak megtervezésében.
Mindez egyébként már megkezdődött – tette hozzá. „Az elmúlt években számos munkakörben érezhető az AI hatása, bár úgy látjuk, egyelőre inkább egyéni szinten használják az eszközöket az alkalmazottak: mindenki a saját munkájához keres megoldásokat a hatékonyság, gyorsaság és minőség növelésére – fogalmazott a vezérigazgató. – 2025-ben várható, hogy egyre több vállalat szervezeti szintre emeli az AI alkalmazását, amit azzal kezdhetnek, hogy támogatják a meglévő felhasználókat és rendszer szintre emelik a bevált gyakorlatokat. A következő lépés a komplexebb, költségesebb fejlesztések bevezetése, például saját vállalati dokumentumaik feldolgozására szolgáló rendszerek kialakítása. Ezek azonban költségesebb beruházások, így 2025-ban még nem lesznek általánosak.”
3. Munkavállalói élmény és hiperperszonalizáció
A képzett munkatársak hiánya és az AI növekvő szerepe mellett Dr. Tóth Ágnes szerint a harmadik nagy megatrend, ami meghatározza a következő években a munkaerőpiacot, az emberközpontú kultúra erősödése lesz.
„Elsőre paradoxonnak hangzik, pedig kézenfekvő, hogy a digitalizáció és az AI korában felerősödik az ember szerepe és értéke a munka világában – mondta el a Prohuman vezérigazgatója. – Hogy mit jelent az emberközpontúság a HR-ban? Például azt, hogy egyre több cégnél alakítanak ki a munkavállalói élményért felelős szervezeti egységeket, amelyek célja nem pusztán az, hogy biztosítsák a cégeknek a működésükhöz szükséges munkaerőt, hanem hogy a legjobb munkahelyi környezetet teremtsék meg, és így a dolgozók kihozhassák magukból a maximumot.”
Az emberközpontúság kulcseleme az ún. hiperperszonalizáció. Míg a hagyományos perszonalizáció a munkavállalók csoportjait célozza meg – például életkor, pozíció vagy szervezeti egység alapján –, a hiperperszonalizáció egy szinttel tovább lép, és az AI, adatgyűjtés és prediktív elemzések segítségével minden munkavállalóra külön-külön, személyre szabott megoldásokat nyújt. Például egyéni karrier- és képzési ajánlásokat alakít ki az alkalmazottak érdeklődése és teljesítménye alapján, vagy segít megtalálni mindenkinek a legjobb juttatási csomagot – például egyes dolgozók inkább a családi kedvezményeket, addig mások egészségügyi vagy oktatási támogatást preferálnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?