Ezek a családi vállalkozások nehézségei
A ma Magyarországon működő 515 ezer társas vállalkozás több, mint 20 százaléka, azaz 130 ezer családi vállalkozásnak számít, ahol a tulajdonosokat valamilyen rokoni szál köti össze. Közöttük is többezerre tehető azon családi vállalkozások száma, amelyek a rendszerváltás idején jöttek létre és a mai napig sikerrel működnek, azonban jövőbeli eredményességük záloga az, hogy több generációnak kell olajozottan együttműködnie. Többezer cég szembesül jelenleg is a vállalat élén azzal, hogy a cégkultúrának már néhány generáció közös munkáját kell tükröznie, továbbá a fenntarthatóság szemléletének bevezetésével és kommunikációs kihívásokkal is küzdenek - derül a Comline Budapest összefoglalójából.
A családi vállalatokon belül többezer céget érint ma a generációk közötti együttműködés kérdése, hiszen gyakran az alapító - javarészt hatvanas évei végén, hetvenes évei elején járó -, idősebb, és akár további kettő korosztály is megpróbál eltérő értékek, motiváció és munkamorál mentén a cég élén dolgozni.
Új generáció, új kommunikációs stílus
A kérdéssel nemzetközi kutatások is foglalkoznak, a PwC 2023-as Family Business Survey legfontosabb állításai a generációváltás és az üzleti fenntarthatóság kérdéseit, valamint a családi vállalkozások általános kihívásait és lehetőségeit feszegetik. Bár a vállalatok 79%-a rendelkezik világos üzleti céllal, ennek kommunikációja és a hosszú távú stratégiai tervezés hiányos, különösen a nem pénzügyi célok, például az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) szempontok terén. Nagy Béla, a Comline Budapest vezető trénere, tulajdonosa hozzátette: “Hazai ügyfélkörünkben nem ritka, hogy akár négy generáció is dolgozik együtt, egy vállalatban. Más a motivációjuk, mások a kihívásaik és eltérő a munkastílusuk. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy meg tudják teremteni azt az egyensúlyt, amiben a vállalat továbbra is sikeresen működhet. Ha pedig olyan, nem pénzügyi célok mentén is döntést kell hozniuk, mint például az ESG szabályozásnak való megfelelés, akkor előfordulhat, hogy ez konfliktusforráshoz vezet.”
Az idősebbek már nem, a fiatalabbak még nem értik
Az egyre fontosabbá váló fenntarthatóság, azon belül pedig az ESG irányelvek beépítése nehéz döntési helyzeteket teremthet. Az újabb generációk nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és annak társadalmi hatásaira, az idősebb korosztály számára pedig sok esetben kihívás ezt megérteni, elfogadni a fontosságát. Szintén a PwC felméréséből derül ki, hogy a családi vállalkozások csupán kis hányada (20%) kommunikál világosan az ESG céljairól, és mindössze 9% rendelkezik dedikált, fenntarthatósággal is foglalkozó vezetővel. Nagy Béla hozzátette: “Mindez arról is árulkodhat, hogy a fiataloknak még nem volt lehetősége a fontossági sorrendben előre hozni a fenntarthatóságot, az ESG irányelvek bevezetését, pedig hamarosan ez törvényi kötelezettsége is lesz a vállalatoknak hazákban is.”
Családi harmónia visszaköszön a vállalatirányításban
A családi konfliktusok és az ezek kezelésére irányuló struktúrák hiánya is problémát jelent. A PwC felmérés válaszadói körében mindössze 19% rendelkezik hivatalos konfliktuskezelési eljárással, ami nagy kockázatot jelenthet a vállalat működésére és a hosszú távú stabilitására nézve. “Ilyenkor játszanak nagy szerepet az úgynevezett mediátorok, akik ilyen konfliktussal terhelt esetekben közvetítői pozíciót tudnak betölteni a leköszönő és új szerepbe lépő generációk között, rá tudnak világítani és át tudják hidalni a munkastílus, motivációs és a kommunikációs különbségeket.” - tette hozzé Nagy Béla.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A 2024-es évben a visszaélés-bejelentések 55%-a HR-hez kapcsolódó panaszokból származott, ami jól mutatja, hogy a hagyományos HR-keretek már nem... Teljes cikk
Ha bizonyos tényezők teljesülnek, a munkavállalók hajlandóbbak nagyobb erőfeszítést tenni a célok elérése érdekében, ha viszont valamelyik elem... Teljes cikk
Nincs könnyű feladata a HR-nek egy nagy szervezeten belül, ha arra gondolunk, hogy egyfajta közvetítői szerepet kell betöltenie a munkavállalók és a... Teljes cikk
- Már 20 ezren használták a családi adókedvezmény-kalkulátort 1 hete
- Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Sepsiszentgyörgyön 2 hete
- Érettségi után: mi történik a családi pótlékkal és kedvezményekkel? 4 hete
- Kibírja ezt a költségvetés? - ennyibe kerülnek a családi adókedvezmények 1 hónapja
- Utódok az élen! 2.generációnál a staféta! 1 hónapja
- Mikor emelik a családi pótlék összegét? 2 hónapja
- Szabados Richárd: minden vállalkozásnak legyen saját honlapja 2 hónapja
- Jár adókedvezmény a kamasz fiam után, ha nyitott gerinccel született, és most derült ki? 2 hónapja
- A valaha mért legalacsonyabb szintre zuhant a munkanélküliség ebben a vármegyében 2 hónapja
- Kiskapu: családi vállalkozásoknál milliókat lehet majd kifizetni teljesen adó és járulékmentesen 3 hónapja
- Az ebben a szegmensben dolgozók aránya még mindig az uniós átlag alatti Magyarországon 3 hónapja