Ezek a legnagyobb bérszámfejtő cégek - itt a toplista!
Tartják helyezésüket és növelik bevételeiket a bérszámfejtéssel és kiszervezett HR tevékenységgel foglalkozó cégek a Budapest Business Journal 2022-es listáján. A dobogón a helyzet változatlan, évek óta első, és magasan a legnagyobb bevételt produkálja a NEXON Kft., őt követi a TMF Magyarország és a Process Solutions. Milliárdos bevételek az élbolyban, némi mozgás a lista további részén.
A BBJ a kiszervezett bérszámfejtésből származó bevételek alapján rangsorolja az outsourcinggal foglalkozó cégeket. A 2022-es lista a 2021. évi bevételi adatok alapján készült. A NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. a lista első helyezettje, a cég évek óta vezeti a sort, a közölt adatok szerint 2,1 milliárd forintos nettó árbevétellel. Az előző évhez képest sikerült is növelnie a bevételét, vagyis a Covid-év digitális felívelése nem torpant meg 2021-ben sem. Kiszervezett bérszámfejtett ügyfeleik száma 2021-ben több mint 71 ezer.
A másik milliárdos bevétellel rendelkező cég a listán a második helyezett TMF Magyarország Kft., mely szintén őrzi helyezését, és az első helyezett bevételének kicsit több mint a felét teljesíti, 1,3 milliárd forintos nettó árbevétellel. 15 ezer kiszervezett, bérszámfejtett ügyféllel.
Harmadik a kiszervezett bérszámfejtésből 859 millió forintosnettó árbevételt produkáló Process Solutions Kft.
Mindhárom fenti cég tudott növekedni az előző évhez képest, és a 2022-es első féléves adatok pedig arra engednek következtetni, hogy a növekedést 2022-ben is folytatják, hiszen mindannyian túllépték az előző évi árbevétel felét már az év első felében.
A hatodik helyről ugrott a negyedik helyre az 509 millió forintos bevételt hozó WHC Payroll Kft., amely 440 millió forintról növelte meg árbevételét, és ezzel ez a vállalat ugrotta előre a legnagyobbat a listán. Az első 10-ben bekövetkezett további változások többnyire egy-egy helyezést jelentettek az érintetteknek. Változatlanul az 5. helyen a Memolux Kft., amely 2021-ben 500 millió forint fölé tudta emelni az árbevételét. A negyedikről a hatodik helyre esett vissza, vagyis helyet cserélt a WHC Payrollal a Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft., amelynek bérszámfejtésből származó bevétele – elsőként a lista tagjai közül – csökkent év/év. 496 millió forintról 458 millió forintra.
Az első tízben szerepel még az ITL Group Kft., a HR-FACE Számviteli és Humán Szolgáltató Kft., a Trenkwalder Outsourcing Kft. és az RSM Hungary Kft. Utóbbi négy cég közül mindegyik vállalkozás növelte az árbevételét év/év, illetve a Trenkwalder Outsourcing az előző évben nem közölt adatot, így nem szerepelt a helyezettek körében, most azonban visszatért az első tízbe, ahol azt megelőzően szerepelt. A Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft. pedig a korábbi hetedik helyről 11. lett, így kicsúszott az első 10-ből a 2021-es adatok alapján.
A bérszámfejtéssel foglalkozó cégek alkalmazkodnak a vállalatok hibrid működéshez elengedhetetlen digitalizációs igényeihez, illetve szolgáltatásaikkal megkönnyítik a cégek helyzetét, helyettük tartva a lépést a rendszeres jogszabályi változásokkal. A recesszió is gyakran az outsourcing előtérbe kerülését jelenti, így ezen vállalatok növekedési tendenciái ezekkel a trendekkel párhuzamosak.
A Budapest Business Journal iparági listái (Book of Lists) és összes kiadványa a https://www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.
A legnagyobb bérszámfejtéssel foglalkozó cégek a Budapest Business Journal 2022-es listáján. A cégek nevére kattintva további információkat talál:
| Rangsor | Cég neve | Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2021-ban (M Ft) | Kiszervezett bérszámfejtésből származó nettó árbevétel 2022 első félévében (M Ft) |
|---|---|---|---|
| 1. | NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. | 2 143 (M Ft.) | 1 119 (M Ft.) |
| 2. | TMF Magyarország Kft. | 1 334 (M Ft.) | 854 (M Ft.) |
| 3. | Process Solutions Kft. | 859 (M Ft.) | 519 (M Ft.) |
| 4. | WHC Payroll Kft. | 509 (M Ft.) | 295 (M Ft.) |
| 5. | MEMOLUX Szervező Fejlesztő és Szolgáltató Kft. | 504 (M Ft.) | 261 (M Ft.) |
| 6. | Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. | 458 (M Ft.) | 179 (M Ft.) |
| 7. | ITL Group Kft. | 438 (M Ft.) | 216 (M Ft.) |
| 8. | HR-FACE Számviteli és Humán Szolgáltató Kft. | 389 (M Ft.) | 255 (M Ft.) |
| 9. | Trenkwalder Outsourcing Kft. | 372 (M Ft.) | 153 (M Ft.) |
| 10. | RSM Hungary | 352 (M Ft.) | 226 (M Ft.) |
| 11. | Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft. | 330 (M Ft.) | 180 (M Ft.) |
| 12. | ACCACE Hungary Outsourcing Kft. | 278 (M Ft.) | 176 (M Ft.) |
| 13. | Bergmann Könyvelő Iroda Pénzügyi Szolgáltató Kft. | 235 (M Ft.) | 169 (M Ft.) |
| 14. | Econoserve Gazdasági Tanácsadó Kft. | 231 (M Ft.) | 131 (M Ft.) |
| 15. | BPION Services Kft. | 178 (M Ft.) | 87 (M Ft.) |
| 16. | Molnár és Bányai Kft. | 169 (M Ft.) | 98 (M Ft.) |
| 17. | VGD Hungary Kft. | 124 (M Ft.) | 64 (M Ft.) |
| 18. | Béradmin Kft. | 74 (M Ft.) | 42 (M Ft.) |
| 19. | Perscriptor Könyvelőiroda Kft. | 30 (M Ft.) | 19 (M Ft.) |
| 20. | Audit-Labtech Könyvelőiroda Kft. | 18 (M Ft.) | 10 (M Ft.) |
| 21. | HRCV Személyzeti Szolgáltató Kft. | 12 (M Ft.) | 8 (M Ft.) |
| 22. | Balance Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
| 23. | Edutax Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
| 24. | HyperCortex Zrt. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
| 25. | BPO-TAX Kft. | VTA (M Ft.) | VTA (M Ft.) |
Nyitókép: Steve Buissinne képe a Pixabay -en.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?