kapubanner for mobile

Ezek lesznek a legnépszerűbb béren kívüli juttatások 2014-ben

Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe, miközben évről-évre csökken azok aránya, akik motivációs eszközként használják – foglalta össze Dara Péter a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-vel együttműködésben készített „Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben” felmérés egyik konklúzióját.

Az 1206 gazdasági társaság, költségvetési intézmény és nonprofit szervezet adataira épülő felmérésben az adatszolgáltatás pillanatában a válaszadók 36,1 százaléka tudta csak biztosan, hogy bért emel 2014-ben. Az érintettek között azonos arányban vannak azok, akik még bizonytalanok ebben a kérdésben, illetve akik nem terveznek változást jövőre.

Béremelés 2014-ben
A béremelést tervezők három alapvető szempont szerint döntenek. Vannak, akik egységes elvek alapján, minden munkavállalóra kiterjedően ugyanakkora emelésről határoznak. Mások munkaköri szintenként eltérő mértékben módosítják a kereseteket. Annak ellenére, hogy a leginkább motiváló szereppel a teljesítményarányosan adott béremelés bír, e szempontot érvényesítők vannak kisebbségben.

A felmérésben részt vevő munkáltatók 91,8 százaléka nyújt valamilyen béren kívüli juttatást alkalmazottainak jövőre. Bár többségük azért dönt így, mert kevesebbe kerül, mint azonos összeg bérként történő kifizetése (35,4 százalék), a munkavállalói megszokás (22,6 százalék), a vállalati kultúra részévé válás (18,9 százalék), a társadalmi felelősségvállalás (10,5 százalék) egyaránt szempontként jelentkezik. A juttatások eredeti motivációs eszközként történő biztosítása csupán a döntéshozók 18,9 százalékánál érv. Mindössze az érintettek 6 százaléka ad versenyképességi okokból béren kívüli juttatást – mivel más cégek is biztosítanak ilyet dolgozóik számára.

A kutatási adatokból az látszik, hogy a pihenést, az étkezést, a rekreációt és az öngondoskodás elősegítését célzó juttatásokra egyaránt van igény. A jövőre adni tervezett béren kívüli juttatások toplistáját az idei évhez hasonlóan az Erzsébet-utalvány vezeti – havi 8000 ezer forint értékben. A válaszadók több mint kétharmadánál szinte a teljes dolgozói kör részesült 2013-ban ilyen juttatásban. A mostani gyakorlathoz igazodva januártól is lesznek olyanok, akik a kedvezményes adózású 8000 forintos limitet átlépve nyújtanak Erzsébet-utalványt munkavállalóiknak.

A legnépszerűbb juttatások toplistáját a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára, szálláshely alszámlájára, valamint szabadidő alszámlájára utalt juttatás folytatja.

A munkáltatók 44 százaléka elégedett a korábban kialakított ösztönzőrendszerével, s nem változtat a juttatásokon sem. Ugyanakkor a bér és a juttatások nem kizárólagos eszközei a munkavállalók megtartásának, s a jó teljesítmény elérésének ösztönzésére – emelte ki Dara Péter. Coachként és tanácsadói gyakorlatából ugyanakkor azt látja, még mindig az a sztereotípia él a fejekben, hogy a legtöbben a magasabb fizetés reményében mondanak fel és változtatnak munkahelyet. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egyre jobban felértékelődik a munkahelyi kollektíva, a munkatársak, s legfőképp a vezető személye. Ugyancsak sokak számára fontos motivációs tényezővé válnak a kihívást jelentő feladatok, illetve jelentős befolyásoló tényező a munkahelyi környezet is. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a motiváció generációnként, nemenként is változhat, így például az előrelépési, a karrierlehetőségek is eltérőek a különböző iparágakban – foglalta össze a szakértő.
Béren kívüli juttatások 2014-ben
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek