Ezen az egyetemen ragadt bent a legkevesebb diploma a nyelvvizsga hiánya miatt
13 ezren már átvették bent ragadt diplomájukat, A diplomák kiállítása több milliós kiadással jár az intézményeknek.
A bölcsészi és a gazdálkodási területeken maradt bent a legtöbb diploma a nyelvvizsga hiánya miatt, de ezekre a szakokra jár a legtöbb hallgató is - közölte a lappal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A szervezet szerint nagy segítség volt nyelvvizsgamentesség bevezetése, mert tavasszal 2-3 hónapig egyáltalán nem volt mód nyelvvizsgázni. A HÖOK szerint a könnyítés a társadalomtudományi és pedagógusi területen végzőknek segített leginkább. A Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézményeknél több mint 13 ezerre tehető azoknak a száma, akik jelentkeztek az okleveleikért. A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) 3600-an jelentkeztek, ami az összes át nem vett diploma csaknem 60 százaléka. A BGE rektorhelyettese azt is elárulta, hogy a diplomák kiállítása az iskoláknak több millió forintos többletkiadást jelent.
A Budapesti Corvinus Egyetemen június elejéig 1619 hallgató jelezte, hogy átvenné diplomáját, ebből 511-en már meg is kapták. A legkevesebb diploma az Állatorvostudományi Egyetemen ragadt benn, ott mindössze két oklevelet kellett kiadni.
A Budapesti Műszaki Egyetemen viódehívás segítségével azonosítják azokat a hallgatókat, akik már nem szerepelnek a tanulmányi rendszerben, vagy nem emlékeztek a Neptun-kódjukra. Május végéig 1600 korábbi hallgatónak állították ki a diplomáját.
Világgazdaság
fotó: pixabay
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 12 pontból álló cselekvési tervet állított össze, hogy hogyan tudnák hasznosítani a mesterséges... Teljes cikk
Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival, sőt, a 3 éves szakképzésben szerzett végzettség is közelít a... Teljes cikk
A tanítási év 2025. szeptember 1-jén indul. Teljes cikk
- Díjazták a legjobb magyar egyetemeket 3 hete
- A világ élvonalában? - újabb mérföldkő a Semmelweis Egyetem történetében 3 hete
- Nem olcsóbb a külföldi vendégmunkások alkalmazása a magyarokhoz képest 4 hete
- Felmérés: a felsővezetők jobbra értékelik saját teljesítményüket iparági versenytársaiknál 1 hónapja
- Miért nincs MI-t érintő oktatási stratégia és jó ötlet-e leépíteni a bölcsészképzést? 2 hónapja
- Szinte teljesen eltűntek az egyetemista és a 30 év feletti nyelvvizsgázók 2 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya a 25–34 éves korú népességen belül - grafikon 2 hónapja
- Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása 2 hónapja
- A külföldön diplomázott magyarok 40 százaléka tért haza - itt a friss kutatás 3 hónapja
- Nagy siker: a világ legjobb egyetemére került be egy magyar középiskolás lány 3 hónapja
- Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti 3 hónapja