Feleannyi munkahelyi ellenőrzés, sokkal több baleset
Hét év alatt megfeleződtek a munkahelyi ellenőrzések, miközben 2012 óta folyamatosan emelkednek a munkahelyi balesetek Magyarországon, írja a Magyar Nemzet.
A lapnak Kéri Ádám, a Liga Szakszervezetek jogi szakértője elmondta: míg 2008-ban még 35 ezer körüli volt az ellenőrzött munkáltatók száma, addig 2014-ben már kevesebb mint 17 ezer vizsgálatot hajtottak végre az országban, és 2015 első negyedévének adatai szerint az ellenőrzések száma mintegy 700-zal kevesebb 2014 azonos időszakához képest.
Ráadásul évről évre egyre több a munkahelyi baleset: 2012-ben 17 ezer munkabaleset történt, most viszont már közel 20 ezer - mondta Kéri Ádám.
A szakértő arról panaszkodott, hogy a munkavédelmi hatóság feladatainak ellátást nehezíti, hogy folyamatosan átalakítják a szervezetrendszert, a finanszírozás pedig évről-évre csökken.
Ráadásul évről évre egyre több a munkahelyi baleset: 2012-ben 17 ezer munkabaleset történt, most viszont már közel 20 ezer - mondta Kéri Ádám.
A szakértő arról panaszkodott, hogy a munkavédelmi hatóság feladatainak ellátást nehezíti, hogy folyamatosan átalakítják a szervezetrendszert, a finanszírozás pedig évről-évre csökken.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
