kapubanner for mobile

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe - ekkortól várhatunk enyhülést

Folytatódik a hőség a jövő héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet. Másodfokú hőségriasztás lépett életbe az ország egész területén vasárnaptól péntek éjfélig - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben. Szombaton szórványosan, vasárnap pedig már többfelé lehetnek majd záporok, zivatarok, és a hőmérséklet visszaesik: a hét utolsó napján már csak 27-36 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett sok napsütésre lehet számítani, csapadék általában nem lesz, de késő estétől az északnyugati határszélre záporos, zivataros csapadéktömb sodródhat be. A szél többnyire mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 37 fok között várható, északkeleten pár fokkal alacsonyabb marad.

Kedden napos, többnyire száraz idő várható, inkább csak északnyugaton, északon fordulhat elő helyenként zápor, zivatar már az éjszakai, hajnali óráktól kezdve. Az északkeleti, keleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum általában 17 és 24 fok között alakul. Délutánra 29 és 38 fok közé melegszik fel a levegő, északkeleten lesz kevésbé meleg, délen pedig forróbb az idő.

Szerdán is napos időre kell számítani, csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban általában 17-24 fok várható, de északkeleten több fokkal hűvösebb lehet az éjszaka. Délutánra 29 és 39 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz kevésbé meleg az idő.

Csütörtökön sok napsütés valószínű, de néhol előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet 15 és 24 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hűvösebb is lehet. A maximum 31 és 38 fok között alakul.

Pénteken napos időre van kilátás kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő mellett, csapadék nem valószínű. Helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. A hajnali 14-23 fokról 31-37 fokra melegszik fel a levegő.

Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. Szórványosan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északias irányú szelet helyenként élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 14-24, délután 30-39 fok várható.

Vasárnap erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. Többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, ezeket erős, viharos széllökések kísérhetik. Hajnalban 17-24, délután 27-36 fok várható, északnyugaton lehet hűvösebb, délkeleten melegebb az idő.

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe vasárnaptól

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján rendelte el a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére. Felhívták a figyelmet, hogy ilyenkor a szív- és a keringési betegséggel élőkön túl bárkinél előfordulhatnak egészségi panaszok. Mindkét szervezet arra kéri az embereket, hogy a nagy melegben fokozottan figyeljenek egymásra, fogyasszanak több folyadékot, pótolni kell az elveszített sót, elektrolitokat (nátriumot kalciumot, káliumot, magnéziumot). Javasolt kerülni a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását, valamint 11 és 15 óra között lehetősség szerint semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Ajánlott a bőr leégése elleni védelem napvédő készítményekkel és megfelelő öltözködéssel.

Kitértek arra, hogy a szabadban végzett intenzív fizikai tevékenység, például munkavégzés vagy hosszantartó sportolás hőgutát okozhat.

Ajánlatos naponta több órát légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. Ha van légkondicionáló berendezés, azt ne állítsák 27 foknál alacsonyabbra, a készüléket szakaszosan használják az ízületek védelme érdekében - hívják fel a figyelmet. Kitértek arra, hogy a katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyek listája, amelyeket bárki igénybe vehet. Akik a hőség ellenére gépjárműbe kényszerülnek, fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a koncentrációt negatívan befolyásolhatja a hőség.

A fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken szórakozóknak is azt ajánlják, töltsenek el néhány órát az árnyékban, illetve használják ki a telepített párakapuk nyújtotta hűsölési lehetőséget. Ismételten felhívják a figyelmet, hogy gyermekeket, házi állatot még néhány percre sem szabad parkoló autóban hagyni.

A déli órákban a vízparton pihenők is kerüljék a napozást, valamint ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel. Emlékeztetnek arra is, hogy az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben, vagyis tilos erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tüzet gyújtani.

Hozzá kell szoknunk a hőséghez, mert ennél csak rosszabb lesz

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk