kapubanner for mobile

Gyaloglással gyűjt pénzt húsz programozó fogyatékos fiataloknak

A Liferay munkatársai virtuális világkörüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt - írja az MTI.

Pordán Ákos a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év alatt összesen 40750 kilométert tegyenek meg.

Létrehoztak egy jótékonysági honlapot, ahol a megtett lépéseik alapján világtérképen jelölik, "merre járnak", emellett eseményeket szerveznek, amelyek alkalmával szintén pénzt tudnak gyűjteni - tette hozzá.

Az alapítvány igazgatója azt mondta, az adomány összegét fogyatékos fiatalok felkészítésére és munkába helyezésére fordítják majd. Egy ember elhelyezéséhez körülbelül 150-200 ezer forint szükséges - fűzte hozzá.

A Kézenfogva Alapítvány idén 25 éves, tíz éve foglalkozik fogyatékosokkal. Számos vállalattal kapcsolatban állnak, akik jelzik nekik, hogy milyen munkaerőre lenne szükségük, ők pedig felkészítik rá a fiatalokat - ismertette Pordán Ákos.

A munkáltatók 90 százalékban elégedettek az általuk küldött dolgozókkal - emelte ki.

Adományozni és a virtuális gyaloglás útvonalát nyomon követni a http://www.kezenfogvamozdulunk.hu honlapon lehet.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek