Gyári hibák is javíthatók szoftveresen egy autónál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA chiptuning során a szakemberek néha találkoznak meglehetősen speciális esetekkel. Sokat látott szemek is fennakadhatnak bizonyos programok láttán.

Ha van a kocsiban tuningbox is, akkor egy kicsit komplikáltabb a feladat. Ilyenkor az első teendő, hogy ezt kell kiszerelni. A motorvezérlő kiszerelését további rutinszerű feladatok követik. Ilyen a program kiolvasása a motorvezérlő ECU-ból, ennek kielemzése, módosítása az adott autóra szabva az ügyfél kívánságainak megfelelő módon.
Érdekességek a szoftver módosításakor
Az AET CHIPtuningnál megfordult egy Mercedes R350 CDI, amelynek gyári hibák voltak a szoftverében. A módosításra kerülő tartományban két hibát is észrevettek. Okkal vetődik fel a kérdés, hogy egy ilyen patinás gyártó terméke esetében ez hogyan lehetséges egyáltalán?
A turbónyomás tízszer volt nagyobb a szükségesnél, míg az üzemanyagnyomás is jócskán a maximális érték fölött volt. Elméletileg ilyesmik nem fordulhatnának elő. Ha ilyen információk napvilágot látnak, akkor a különféle fórumokon, közösségi oldalakon rögvest szárnyra kapnak az elméletek a tervezett elavulás, kopás, meghibásodás kapcsán.
Mekkora hibákról van szó?
Valójában a két hiba a motor működését nem befolyásolja jelentős mértékben. Egy átlag sofőr vezetés közben mit sem érzékel ezekből, de lehet, hogy még egy tapasztaltabb sem.
A hibák javításra kerültek, a beállításokat követően jöhetett a teljesítménymérés. A szoftveren ezt újabb finomhangolás követte, majd ismételt teljesítménymérés. A végső lépés az optimalizált szoftver feltöltése, így a motoroptimalizálás folyamata le is zárul.
Teljesítménymérés, ahogy a profik csinálják
Az egész folyamat fontos része a teljesítménymérés, amelyet a módosítások előtt és után is végre kell hajtani. Egyáltalán nem mindegy az, hogy a teljesítménymérés hogyan, milyen módszerrel történik. Ha ugyanis a mérés pontatlan, akkor teljesen torz adatok születhetnek, ami megkérdőjelezi az egész elvégzett munka értelmét.
Az érzések helyett jobb számadatokra támaszkodni, ehhez pedig jó szolgálatot tesz egy teljesítménymérő pad. A chiptuningot megelőző teljesítménymérés nem elhanyagolható lépés annak ellenére sem, hogy a gyári adatok bármikor kikereshetők. A gyári adatok és a valós teljesítmény között ugyanis szinte mindig van egy minimális eltérés.
Az pedig magától értetődő, hogy az optimalizálást követően tudni szeretné az ember, hogy mik az új számadatok a teljesítmény kapcsán. Akkor van azonban mihez hasonlítani az új értéket, ha rendelkezésre áll a pontosan mért eredeti teljesítmény. A teljesítménygörbéből kiderül, hogy hol kerül leadásra a nyomaték, mi a maximális teljesítmény és mennyivel marad el a gyári adathoz képest.
Ha olyan hiba lép fel, ami csak időnként jelentkezik, akkor azt menetszimulációval lehet reprodukálni hatékonyan és baleset veszélye nélkül. Terheléses görgős padon tartós hegymenetet is lehet szimulálni biztonságosan.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?