kapubanner for mobile

Hogy érdemes cafeteriát választani?

Ahhoz, hogy a cafeteria-csomag a dolgozó elégedettségét is kiváltsa az adóvonzatokon túl néhány további szempontot is érdemes tekintetbe venni, írja a Profession.hu.

images

A juttatások spektrumát az befolyásola leginkább, hogy milyen gazdasági helyzetben van a cég, mekkora összeget tud a cafetéria rendszerbe irányítani, mondta a lapnak P. Király Ágnes a Top Cafeteria Kft. ügyvezetője.

Az egyéb szempontok között például fontos tekintetbe venni, a cafeteria által igénybe vehető szolgáltatások tényleges elérhetőségét a környéken. A dolgozói igényeket sem árt figyelembe venni, persze a rendelkezésre álló lehetőségekhez mérten. A költési célokra érdemes rákérdezni egy esetleges felmérésben, nem a konkrét juttatási elemekre, tette hozzá Fata László cafeteriaszakértő.

Profession.hu

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek