Megjelent: 8 éve

Szerezzen támogatókat




„Az új kollégák megismerése és kapcsolatok építése velük egy lényeges elem saját teljesítményünk szempontjából is. Először is próbáljon azokhoz a kollégákhoz közelebb kerülni, akik a közvetlen környezetében vannak, illetve azokhoz, akikkel a leginkább szimpatizál ‒ sokat segíthetnek abban, hogy megtalálja helyét az új munkájában.” ‒ javasolja a szóvivő.


Örüljön az első sikereknek, de ne bízza el magát



„Eddig elért eredményei jó motivációul szolgálnak ahhoz, hogy továbbra is lelkesedéssel végezze feladatát, de ne legyen elbizakodott” ‒ szól a toborzócég szóvivőjének figyelmeztetése.

Kevin de Bryune szerint: „Előfordul, hogy egy játékos már a meccs kezdeti szakaszában gólt lő, ami mindig jó alkalom az ünneplésre. Azonban nem szabad hagyni, hogy ez befolyásolja a fókuszáltságot és az elszántságot. Folytasd úgy, ahogy eltervezted és támogasd a csapatodat annyi góllal, amennyivel csak tudod, mert bármi megtörténhet a játék hátralévő részében”


Tanuljon a hibáiból



Az első időszakokban könnyen követhetünk el hibákat, azonban az elkeseredettség helyett inkább arra figyeljünk, hogy előnyt kovácsoljunk belőlük. Vincent Kompany hozzáteszi: „ Előfordul, hogy egy játékosként kihagyunk helyzeteket vagy kudarcokkal szembesülünk, mégsem szabad hagynunk, hogy a ez a kedvünket szegje. Maradj fókuszált, kontrollált és magabiztos és így hamarosan visszatalálsz önmagadhoz. Ha ezt nehéznek érzed, kérd a kollégáid, csapattársaid segítségét.”


Álljunk meg egy kicsit és tekintsünk vissza



„Fontos, hogy kicsit magunkba merülve elgondolkozzunk az elmúlt időszak történésein és tapasztalatainkon; miként lehetnénk eredményesebbek, hogyan hozhatnánk ki még többet magunkból, a megfelelő emberekkel ismerkedtem össze? Ezeket a kérdéseket érdemes feltennünk magunknak, illetve tanácsos felettesünk véleményét is kikérni”.

„Minden játék magában hordozza a lehetőséget, hogy tanuljunk, fejlődjünk és csiszoljunk a taktikánkon. Félidőben a csapattal együtt beszéljük meg az addigi teljesítményünket és ötletelünk, hogy hogyan lehetne építeni az első félidei teljesítményen a folytatáshoz és, hogy remélhetőleg megnyerjük a játékot.” ‒ magyarázza a Manchester City középjátékosa, Ilkay Gundogan.


Tervezze meg a következő lépést



Zárásként egy utolsó tanács: „Az első pár hónap leteltével érdemes elgondolkodni karrierje következő fázisán. Gondolja végig, mit szeret eddigi hivatásában, milyennek találja kollégáit, illetve azt nyújtja-e az adott cég, ami az előzetes elvárásaiban szerepelt? Ki tudja bontakoztatni tehetségét és ebben az adott cég is támogatja önt? Ha fentiekre igennel tud felelni, akkor ideje megbeszélni menedzserével a további lépéseket saját karrierje érdekében”.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hogyan hozza ki magából a legjobbat már az elején?
2. oldal - Szerezzen támogatókat
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vissza az irodába és vissza a múltba - miért kezdenek főnökösködni a vezetők?

A járvány utáni évek rugalmassága leáldozóban van: egyre több cégvezető követeli vissza dolgozóit az irodába, szigorítja a teljesítménymérést... Teljes cikk

24 ezer tanár teljesen kimaradt, a többieknek morzsák jutottak a béremelésből

Összesen 24 192 pedagógus maradt ki az idei őszi béremelésből – derül ki a Klebelsberg Központ adataiból. A teljesítményértékelés alapján a... Teljes cikk

Így változik a teljesítményértékelés a globális IT-szektorban

Az IT-óriás Infosys elindította éves teljesítményértékelési ciklusát, amelyben a hangsúly az önreflexión, a készségfejlesztésen és a... Teljes cikk