kapubanner for mobile

Hogyan váltsunk karriert?

A „miért” mindenkinek egyéni: ráunt az eddigi munkáira, valami fontosabbat szeretne csinálni, vagy kevésbé stresszeset, már nem tud azonosulni az eddigi munkája céljával. Bármi is az, nem kell ezt megmagyaráznia akkor sem, amikor majd arról kérdezik az állásinterjún, miért váltott. Akkor arról kell majd beszélnie, mit lát az új karrierben, miért választotta, és miért pont ezt választotta - írja JobAngel a HrBlog-on.

images

images

A karrierváltás gyakorlati lépései sokkal nehezebbek lesznek, mert a munkáltatók szemlélete még nem igazán alkalmazkodott a karrierváltáshoz. Az ő fejükben még az van, hogy a pályakezdők legalább olcsók (már nem szerencsére), és nagyon rugalmasabb (értsd: kihasználhatók, de szerencsére egyre kevésbé igaz ez is). E két tulajdonsággal szemben egy munkatapasztalatokkal már rendelkező, rutinos, jogait ismerő ember nem tűnik jó választásnak ott, ahol az olcsóság és a kihasználhatóság szempont. Ez valahol azt is garantálja, hogy ha a karrierváltók egyszer találnak új szakterületükön egy jó munkahelyet, az hosszútávú lesz mindkét fél részéről.

A karrierváltók pedig többnyire családos és/vagy anyagilag elkötelezett emberek, így a karrierváltás kockázatait minimalizálniuk kell. Amikor hozzám fordulnak segítségért, erre törekszem.

Tapasztalatom szerint a karrierváltás majdnem nélkülözhetetlen eleme a biztos nyelvtudás. Ha ez megvan, akkor a multitól a kkv-ig lehet keresgélni, szakterülete válogatja, hol érdemes.

A karrierváltásnak két fő iránya lehet, az egyik, amikor egy határozott döntéssel irányba állunk. Ezt akarjuk, ez volt az álmunk, mert… A másik, mikor belesodródunk, megtetszik, és jön az ötlet: ezt csinálni akarjuk!

A karrierváltás gyakorlati lépései innentől kezdődnek. A legtöbb esetben erős tervezés, ütemterv kell majd ahhoz, hogy sikerre vigyük, és a kockázatait is minimalizáljuk. Az ilyen tervezésben személyes tanácsadás során is szoktam segíteni, a legfontosabb dolgokat az alábbi kérdések mentén beszéljük át:


  • Megvan-e már az a tudás, amivel belekezdhetsz az új karrieredbe?
    Ha nincs, mi kell hozzá? (Tanfolyam, vizsga, olvasottság stb.) Ha megvan, hogyan tudjuk igazolni? (Tapasztalat, gyakorlat, referencia, papírok stb.)
  • Motiváció: miért ezt, miért most?
  • Érvek melletted: mit hoztál az előző „életedből”, ami az újban is jól használható lehet? Tárgyi tudás, készség, hozzáállás. Pl. karrierváltó tanárok egészen biztosan jól prezentálnak, jó kapcsolatteremtők, jó tudásátadók.
  • Mi hiányzik az új karriered kezdéséhez? 90%-ban szakmai kapcsolatrendszer. Ki kell találni, hogyan hozzuk fel ezt, és talán ez a legnehezebb.


Ezek a fő szempontok, és persze egyénileg akad még sok-sok szempont. Nagyon szeretek karrierváltókkal dolgozni, mert az átlagos álláskeresőkkel szemben, ők nem az akadályokat látják, szinte ők próbálnak meg engem meggyőzni arról, hogy jól választottak, és van perspektíva abban, amit most választottak. Ezt szoktuk lefordítani motivációs leírásokra. Rájuk azért kell vigyázni, hogy a lelkes, lendületes karrierváltó álláskeresési szándékot ne törje meg a néhány törvényszerű kudarc. Mert lesznek elutasítások, válasz nélkül hagyott álláspályázatok, sikertelen állásinterjúk is, de ez nem ingathatja meg őket. Illetve a lelkesedés nem lehet olyan mértékű, hogy mindet feladva vesse bele magát a változtatásba (kockázatminimalizálás).

A karrierváltás egy speciális esete a külföldről hazaköltözés, vagy akár belföldön más régióba költözés. Erre az esetre a fentieken kívül sok más szempont is felmerül, ezeket mindig egyénileg kell egyeztetni. Az pedig egy egészen másféle beszélgetés, ha valaki csak azt tudja, hogy ami van, azt már nem akarja, de nem tudja, merre induljon. Ezt is ki lehet találni egy strukturált beszélgetés során természetesen. Folyt. köv.

JobAngel
HRBlog
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A hó, mint tükör

Kovács-Pajor Michaela szupervízor gondolatai a hóhelyzet kapcsán a HR Blogon. Teljes cikk

A néma fluktuáció ára: Miért az asszertivitás a 2026-os év legfontosabb HR-stratégiai befektetése?

A bérverseny korszaka után 2026-ban a megtartásért folytatott harc a szervezeti kultúra terepére költözött. A fluktuáció mögött ugyanis gyakran... Teljes cikk

Új szabályok a távmunkára: mikor számít telephelynek az otthoni iroda?

Az otthoni munkavégzés következményeként adójogi telephely keletkezésére vonatkozó szabályait pontosította az OECD. Azoknak a vállalkozásoknak,... Teljes cikk