Hogyan hat a rendszeres edzés a napi munkára?

Szinte minden nap halljuk vagy olvassuk valahol, hogy a rendszeres mozgás milyen sok egészségügyi előnnyel jár. Azonban arról már kevés szó esik, hogy a sportolás milyen hatással is lehet a munkateljesítményre. Javul a munkahelyi produktivitás vagy éppen az ellenkezője történik? Ennek járhatsz most utána!

 

Hogyan hat a rendszeres sportolás a napi munkavégzésre?
Ezért érdemes legalább heti 2-3 alkalommal edzeni

Csökkenti a stresszt

Egy feszültséggel teli munkahelyen valódi rémálom dolgozni. Azonban a sportolás jótékony hat az idegrendszerre is, hiszen mozgás közben dopamin szabadul fel az agyban. A dopamin nevű vegyületet pedig többek között boldogsághormonnak is nevezik. Mozgás után a sportolók ugyanis sokkal felszabadultabbak, amelynek köszönhetően a munkahelyi stressz is jelentősen csökkenhet.

Fejleszti a memóriát

A memóriád sokkal jobban működik, amikor éppen munka közben pörögsz vagy akár a konditeremben edzel. Erről az American College of Sports is készített egy felmérést. A diákokat két csoportra osztották, majd egy írást adtak a kezükbe, amelyet meg kellett próbálniuk memorizálni. Ezután az egyik csoportot megkérték, hogy menjenek futni és súlyt emelni, a másik csoportnak viszont a helyükön kellett maradnia. A teszt végén kiderült, hogy a sportolni küldött tanulók sokkal többet megjegyeztek a szövegből, mint a tanteremben ücsörgő társaik.

Produktívabb mindennapokat teremt

Egy kiadós edzés után a legtöbben úgy alszanak este, mint a tej. Ennek köszönhetően a reggelek sokkal kipihentebben indulnak, így több energia jut a feladatok hatékony végrehajtására. Sőt, rendszeres edzéssel még az időmenedzsmented is javíthatod, hogy minél eredményesebben dolgozhass. Így nemcsak gyorsabban, hanem profibban is végezheted a munkád.

TIPP: Mindig törekedj a kb. 7-9 órás alvásra! A szervezetednek ugyanis időre van szüksége a regenerálódáshoz a kimerítő edzések után. Ugyanis pihenés közben épülnek az izmaid, és ilyenkor formálódik a tested. Ha pedig biztosra szeretnél menni, pörgesd fel a regenerálódást minőségi bcaa segítségével.

Miért érdemes közös edzéseket szervezni a munkatársak számára?

  • A közös sportolás elsőrangú csapatépítő program. Ilyenkor az új munkatársak is jobban megismerhetik egymást, amely kiválóan növeli majd a munkavégzési morált is. Edzés közben ugyanis kötetlenül, akár játékosan is együtt dolgozhatnak, hogy közösen valósítsák meg a kitűzött célokat. Mindez pedig a munkanapokon is rendkívül jól jön, amikor egy-egy feladatot kell teljesíteni vagy éppen egy hirtelen jött problémát szükséges elhárítani.
  • A munkahelyre visszatérve nagymértékben javulhatnak a szociális interakciók. Ha a munkatársak között feszültség gyülemlett fel, tanácsos csapatsportok segítségével levezetni azt. Érdemes kifejezetten egy csapatba tenni az egymást nem igazán kedvelő dolgozókat, hogy a közös munka javítsa a kapcsolatukat. Ennek köszönhetően gyakran a legnagyobb ellenségekből lesznek a legnagyobb barátok.
  • Egészséges versenyszellemet teremt. Ki futja a legtöbbet? Ki emeli meg a legnagyobb súlyt? Ezek mind olyan kérdések, amelyek kimondatlanul is felmerülnek a munkatársakban. Sokakat pedig fölöttébb motiválhat egy versengésre alapuló edzés, és ez a szintű motiváció akár a hétköznapi munkavégzésben is megmaradhat.

Mire figyelj oda, ha a munkahelyeden a legtöbbet szeretnéd kamatoztatni a sportolásból?

Ne vidd túlzásba a mozgást!

A több edzés nem feltétlenül jelent látványosabb eredményeket és kiegyensúlyozottabb munkanapokat. Mindig annyit eddz, hogy kellően elfáradj mozgás közben, de heti 4-5 kőkemény edzésnél többet nem érdemes végezned.

Étkezz egészségesen!

Sportolás után a szervezeted alaposan kimerülhet. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy minőségi tápanyagok bevitelével segítsd elő a tested regenerálódását. Étkezz fehérjedúsan, és szorítsd háttérbe a telített zsírokkal teletömött gyorskajákat.

Pihenj eleget!

Egy húzós munkanap és egy izzasztó edzés után minden bizonnyal rád fér a pihenés. Ehhez nem kell mást tenned, csak egy kis időre elfelejteni a munkával és a sporttal kapcsolatos dolgokat, majd a kedvenc hobbijaid segítségével kikapcsolódni.

Rendszeres edzéssel rengeteget tehetsz a produktívabb és kiegyensúlyozottabb munkanapokért. Javíthatod a memóriás képességed, energikusabban indíthatod a reggeleket, és még az oly sokakat kínzó munkahelyi stressz mértékét is csökkentheted. Ha belevágsz a sportolásba, mindenképpen rakd rendbe az étrended, és támogasd a szervezeted olyan hasznos táplálékkiegészítőkkel, mint a bcaa vagy a glükózamin.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók

Nem aprózta el a karácsonyi meglepetést a Magyar Államkincstár: több ezer dolgozó kapott közel 52 ezer forint értékű ajándékcsomagot, tele... Teljes cikk

Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért

Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk

Ünnepi fények, rejtett feszültségek – egyre inkább teher a céges ajándékozás?

A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek