Hol lehet a legtöbbet keresni?
Leginkább a külföldi tulajdonú, járműipari nagyvállalatnál éri meg dolgozni. Ez derül ki egy átfogó bérfelmérésből. A kutatás szerint a bérek az elmúlt évhez képest három-négy százalékkal növekedtek és a cégek közel fele jó gazdasági kilátásokkal számol 2014-re.
A közel 46 ezer munkavállaló béradatainak felhasználásával készült felmérésből kiderült, a legalacsonyabb fizikai besorolású munkavállalók átlagosan 114 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak, miközben a legmagasabb besorolású vezetői szinten átlagosan 2,8 millió forintos alapbér jár, ami 25-szörös eltérést jelent. Tovább növeli a különbséget, hogy miközben a vezetői besorolások esetében a változó bér mértéke eléri az alapbér 25-30 százalékát is, addig ez az arány az alacsonyabb besorolási szinteken csak 10-15 százalék.
Szakterületi összehasonlításban az összjövedelem főként a műszaki, illetve a marketing-értékesítési területeken alakul az átlag felett azonos szinteket vizsgálva, miközben a termelésben és az adminisztratív területeken dolgozók fizetése 4-8 százalékkal elmarad az átlagtól - áll a közleményben.
Ágazati bontásban kiemelkedő az elektronikai ipar és a járműipar bérezési szintje, miközben a közüzemi szolgáltatók mellett elsősorban a fémiparban, illetve az építő- és építőanyag-iparban dolgozók számíthatnak az átlagosnál alacsonyabb bérekre (utóbbi esetben egyes besorolási szinteken a 15 százalékot is megközelíti az eltérés).
Regionális összevetésben a fejlettebb régiókban (Budapest és Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl) magasabbak a fizetések. Érdekesség ugyanakkor, hogy míg az ügyviteli és a fizikai besorolások esetében a Dél-Alföldön a legnagyobb - általában 5-8 százalék - az elmaradás, addig a magasabb szintű munkaköröknél az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió marad el leginkább az országos átlagtól.
A külföldi tulajdonú vállalatok átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes szinteken ez a mérték a 20 százalékot is meghaladja. Ugyanakkor a fizetések nagysága az cég méretével (a létszámmal, illetve az árbevétellel) arányosan is emelkedik.
Akárcsak tavaly, idén is a legtöbb munkáltató a műszaki területen talált nehezen diplomás munkaerőt. A nyilatkozók kétharmada vett fel pályakezdő diplomást az idei évben, ezek többsége gazdasági vagy műszaki végzettséggel rendelkezett.
A felmérésben részt vevő cégek az idei évben 3-4 százalék körüli béremeléssel számolnak. Átlagon felüli növekedésre számíthatnak a gépiparban és az elektronikai iparban dolgozók, miközben a kereskedelemben és az építőiparban attól elmaradó bérszintváltozásra lehet számítani - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott anyagban.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon