kapubanner for mobile

Így búcsúztatták kollégái a nyugdíjba vonuló buszsofőrt

A nyugdíjba vonuló buszvezető 17 évet dolgozott a BKV-nál.

Az Index bukkant rá arra a Facebook-posztra, mely a BKV Zrt. egyik buszsofőrének búcsúztatásáról számol be. „Pista népszerű és közösségépítő ember volt mindig is. 2003-ban kezdett el dolgozni a BKV-nál autóbuszvezetőként, 10 évet a Kelenföldi garázsban, legtöbbször a 3-as, 33-as vonalakon, majd amikor elköltözött Budapestről, a Cinkota garázsba kérte át magát, ahonnan a 7, 7E járatokon, illetve a metrópótlókon szolgált le újabb 7 évet. Szinte minden busztípust vezetett, kedvence az Ikarus 435-ös volt, de a Volvót, Mercedest is hiba nélkül kormányozta” - írja a poszt. A buszvezető egy nappal 63. születésnapja előtt, 2020. február 29-én teljesítette utolsó szolgálatát, melyre családtagjai, kollégái és baráti is elkísérték, a jármű külső kijelzőjén pedig a „Köszönjük, Pista! Felirat” jelent meg.

"Az utolsó kis kört kötelezően dudálással kellett megtenni Újpalota, Nyírpalota út végállomáson, ahonnan az ünneplők egy különbusszal jutottak el a Kőbánya garázsba, a Faházba, ahol kollégái elbúcsúztatták Pistát" - olvasható a bejegyzésben.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek