kapubanner for mobile

Ilyen a jó vezető

Csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapota iránt, céltudatos, óvatos és megbecsüli a munkatársait - ezek a jellemzői az átlagon felülien jó vezetőknek az At Work felmérése szerint. Ráadásul ma már nem kell a megérzéseikre hagyatkozniuk a cégtulajdonosoknak vagy a vállalatvezetőknek a menedzserek kiválasztásánál, mivel pontosan lehet mérni, hogy a jelöltek közül kik rendelkeznek ezekkel a kvalitásokkal.

Bár a fizetés továbbra is fontos tényező a munkavállalói döntésekben és a fluktuáció visszafogásában, az utóbbi időben több hazai felmérés egyik fontos tanulsága volt, hogy a munkahelyi környezet, a csapat, a fejlődés támogatása, illetve a megbecsülés is számottevő szempontokká váltak. A munkahelyi környezet, a csapat és a hangulat alakításában pedig egyértelműen döntő szerepük van a középszintű vezetőknek, az egyes csoportok irányítóinak. Ennek fényében nagyon nem mindegy, hogy milyen hozott képességekkel rendelkeznek ezek a menedzserek, illetve szükség van-e az esetükben további fejlesztésre.

A társaság felmérést készített arról, hogyan értékelik a hazai felsővezetők az alájuk beosztott, szintén vezető pozícióban lévő munkatársakat. Az elemzés alapján egyébként alapvetően elégedettek a teljesítményükkel, a közvetlen felettesek egy ötfokozatú skálán értékelhették munkatársaik teljesítményét (1-Nagyon rossz, 2- Rossz, 3- Átlagos, 4- Jó, 5- Nagyon jó) és az átlagos eredmény 4,52 lett.

Különösen elégedettek voltak beosztottjaikkal a felettes vezetők a hatékonyságot és az eredményességet vizsgálva. A munkahelyi viselkedések megítélésében ugyanakkor már jóval nagyobb szórás tapasztalható, és bár az értékelések többnyire itt is pozitívak, de azért ebben a szegmensben már több negatív értékelés is megjelent a felmérés során.

Megvizsgálták azt is, hogy a vezetői értékelések és a személyiségvonások, illetve képességtesztek között milyen összefüggés van. Az elemzés során kiderült, hogy az átlagosan is jónak értékelt vezetői körből az tud kiemelkedni pozitív irányba, aki csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapotai iránt és meg is becsüli a munkatársait, emellett pedig céltudatos és óvatos. Az igazán jó vezetőre jellemző továbbá az egyenesség, a nyíltság és a korrektség.

„Ezeket a vonásokat érdemes a vezetők kiválasztása során hangsúlyosan mérni az általános személyiség-, és képességvonások mellett, hogy a vállalat vagy szervezet a stratégiai terveihez és a belső kultúrához a legjobban illeszkedő menedzsereket vegye fel” - hangsúlyozta Laczai Róbert, az At Work ügyvezető igazgatója.

Fotó: Pixabay
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek