Indul a munkahelyvédelem az agráriumban és az élelmiszeriparban is
Júniustól 3 ütemben igényelhetnek egyszerűen és gyorsan összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az élelmiszeripar, a dísznövény-, a zöldség-, a bor-, a sertés-, a baromfi-, a hal-, a juh és kecske-, a nyúl-, a húsmarha- és a tejelő szarvasmarha, a zöldség-gyümölcs ágazat, a méhészet, valamint a lótenyésztés szereplői.
Az Agrárminisztérium (AM) - a jelenleg is elérhető támogatási formák mellett - a Gazdaságvédelmi Alap által biztosított 25 milliárd forintnyi többletforrás felhasználásával olyan támogatási konstrukciókat hirdet meg, amelyek segítik a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésében - közölte Nagy István agrárminiszter.
A szaktárca közlése szerint a támogatási programok célja Magyarország élelmiszerellátási biztonságának fenntartása és termelési kapacitásainak megerősítése, ezzel pedig a munkahelyek védelme. Ezek a kezdeményezések csaknem 35 ezer vállalkozást, ezeken keresztül mintegy 140 ezer foglalkoztatottat érintenek.
A 25 milliárd forintos többletforrásból 24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutnak az élelmiszeripar, a dísznövény-, a zöldség-, a bor-, a sertés-, a baromfi-, a hal-, a juh és kecske-, a nyúl-, a húsmarha- és a tejelő szarvasmarha ágazat, a méhészet, valamint a lótenyésztés szereplői - emelte ki Nagy István.
Hozzátette, hogy a válságkezelési intézkedéseik finanszírozása érdekében külön egymilliárd forintos vissza nem térítendő többlettámogatásban részesülnek a zöldség-gyümölcs ágazatban működő termelői szervezetek. Ennek keretében a termékeik karitatív szervezeteken keresztül történő ingyenes szétosztása és a termelői szervezetek által végrehajtott, a fogyasztás ösztönzését célzó promóciós és kommunikációs akciók támogathatók.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a támogatási konstrukciókat a lehető legegyszerűbb formában állította össze az agrártárca, hogy mind kérelmezésük, mind kifizetésük a lehető leggyorsabb legyen. A támogatási kérelmek beadásához szükséges új elektronikus felület már előkészítés alatt áll.
A kérelembeadás a tervek szerint június végétől három ütemben történik, augusztustól pedig ütemesen megindul a támogatások kifizetése az érintettek részére.
Az élelmiszeripari, a dísznövény és halágazati források foglalkoztatáshoz kötötten, a mezőgazdasági ágazati támogatások a termelési kapacitások védelme érdekében alapvetően állatlétszámhoz vagy a termelt növényi kultúra nagyságához kapcsolódnak.
A vissza nem térítendő támogatások igénybevételét lehetővé tevő hazai jogszabályt kedden az Európai Bizottság jóváhagyta, így megnyílt a lehetőség a részletszabályokat tartalmazó miniszteri rendeletek kihirdetésére - emlékeztetett a tárcavezető.

- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
További cikkek
Mutatjuk, hol vesznek fel és hol építenek le - friss adatok a magyar munkaerőpiacról
A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28... Teljes cikk
Van egy ország, ahol elérhető álom a négynapos munkahét - mi a titkuk?
Izland forradalmi lépést tett: a négynapos munkahét nemcsak megvalósult, hanem társadalmi és gazdasági sikertörténetté vált. A 36 órás hét ma... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 4 hónapja
- A kenőanyagok fontossága a gépek működésében 5 hónapja
- Alkalmi munka: Czomba Sándor szerint nem kizárt némi módosítás 5 hónapja
- Sok munkaadónak okoz nehézséget az idénymunka szigorítása 5 hónapja
- 50 új munkahelyet teremt a 9 milliárddal megtámogatott csirkefeldolgozó üzem 6 hónapja
- EFO-változtatás: ellehetetlenülhet a zöldség-gyümölcs szektor munkaerő-ellátása 6 hónapja
- Ekkora fizetésre lehet számítani az agráriumban - Sokat érhet az informatikai tudás 6 hónapja
- 16-18 év közötti fiatalokat vonnának be a mezőgazdasági idénymunkákba 7 hónapja
- Tízezren tüntettek: a kormány "egyszerre döfte hátba és rúgta arcba" a gazdálkodókat 8 hónapja
- Nagy István: többen dolgoznak a magyar agráriumban, mint a rendszerváltozáskor 9 hónapja
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 10 hónapja