kapubanner for mobile

Inkább most szánjunk rá pár órát, mint később éveket

Eljött végre az a 30 nap, mikor a nők kerülnek középpontba.

Inkább most szánjuk rá pár órát, mint később éveket-

Rendszerint a nők végzik az érzelmi házimunkák zömét, így a családtagok egészsége felett is ők őrködnek. Észreveszik a bajt, észben tartják a kontrollidőpontokat, tudják, hogy ildomos egy újabb oltás vagy szűrés, és már szervezik is a kivizsgálást, a vérvételt, a konzultációt a családnak. Az egészségügyi logisztika sodrában sokszor pont saját magukra nem jut energia.

Pedig a betegségek ugyanúgy leselkednek a nőkre is. A krónikus betegségek terén szinte minden korosztályban magasabb a nők aránya, egyedül a 35-44 közöttieknél érint több férfit valamilyen hosszan tartó egészségi probléma. Van tehát ok a kiemelt figyelemre, egészségtudatosságra.

Gondoljunk magunkra is!

Fájnak az ízületeink? Visszeret gyanítunk a nehézlábérzés mögött? Érdemes rászánnunk a szakorvosi vizsgálatra az időt, mert ha most legyintünk a problémára, később sokkal komolyabb szövődményekkel, hosszabb és megterhelőbb terápiával szembesülhetünk, erősen romolhat az életminőségünk.

Ha még nem küzdünk semmilyen panasszal, akkor is ajánlott évente bizonyos kornak és nemnek megfelelő szűrővizsgálatokon részt vennünk, mert így a hajlam, a kezdeti állapot felismerésével megelőzhető, visszafordítható vagy könnyebben kezelhető minden elváltozás.

Kedvezmények a női egészségért      

A Budai Egészségközpont évek óta szívügyének tekinti, hogy legyen egy olyan hónap az évben, amikor a nők egészségére a szokásosnál is nagyobb figyelem irányul, ezért minden év októberében a női páciensek egészségmegőrzését különleges kedvezményekkel támogatja az intézmény. 

Idén 20%-os kedvezménnyel vehető igénybe a szervezet működéséről szinte teljes képet adó nagyrutin laborcsomag, amely az orvosok által leggyakrabban kért laboratóriumi vizsgálat. Továbbá kedvezmény érvényesíthető a belgyógyászati szakorvosi vizsgálatra is, amely különösen góckutatás, szűrés, bizonytalan eredetű tünetek esetén jelenthet nagy segítséget.

Reumatológiai és érsebészeti szolgáltatás kapcsán is élhetnek a női páciensek a 20%-os kedvezménnyel, előbbi területen mozgásszervi problémák (például ízületi fájdalom, gyulladás), utóbbi szakrendelésen többek között visszér kapcsán támogathatják az egészségközpont tapasztalt specialistái a gyógyulást.

Nem érdemes elhanyagolni az évente esedékes nőgyógyászati vizsgálatot sem, amely HPV szűréssel kiegészített csomag formájában szintén a kedvezményezett szolgáltatások közé tartozik idén.

Éljünk a lehetőséggel, törődjünk magunkkal is, szánjunk pár órát az életünkből a vizsgálatokra, szűrésekre!

A különleges kedvezményekről a Budai Egészségközpont weboldalán tájékozódhat. A 20%-os kedvezménykuponok kizárólag a női páciensek számára elérhetők, október 30-áig, illetve csak digitális formában érvényesíthetők a BHC MyHealth applikációban!

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
BeneFit PRIZE 2026

A BeneFit SHARE célja, hogy az eseményen olyan elsőkézből érkező tudással és gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhass, amelyek valódi értéket... Teljes cikk

A csapatépítés új szintje: Le Primore, ahol a jóllét üzleti tényezővé válik

A vállalati csapatépítők szerepe átalakulóban van: az egyszeri élmények helyett egyre inkább a mentális regeneráció és a hosszú távú... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság?

Jobb vagy rosszabb lesz az üzleti szektor helyzete a választások után? Lesz-e gazdaságpolitikai, szabályozási fordulat? Milyen kilátások vannak a... Teljes cikk