Ismét Ifj. Chikán Attila lett a BCSDH elnöke

Ifj. Chikán Attilát választották ismét a BCSDH elnökévé, aki egy négytagú elnökséggel karöltve dolgozik.

Újabb hároméves ciklusra választott vezetőséget a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tisztújító közgyűlése.

Ifj. Chikán Attila hatévi elnöksége alatt a szervezethez 50 új vállalat csatlakozott, így mára a hazai GDP 30%-át termelő 115 céget tömörítő szervezet mértékadóvá vált a fenntarthatóság területén. 

if. Chikán attila

Ifj. Chikán Attila

Az elnökség újraválasztott tagjai Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária vezérigazgató-helyettese, Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, valamint Nagy Gréta, a Dandelion Kft. ügyvezető igazgatója.

A BCSDH ügyvezetését továbbra is Márta Irén látja el - közölte a szervezet.

Fotó: BCSDH

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Karácsonyi ajándékozás Kárpátalján élő gyerekeknek - így segíthet

Csatlakozzon a MedSpot Alapítvány karácsony előtti missziójához, és segítsen örömet szerezni a Kárpátalján élő gyermekeknek! Teljes cikk

Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai... Teljes cikk

Az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének... Teljes cikk