IT-outsourcing: növekvő igény, csökkenő árak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiközben az informatikai outsourcing, a kiszervezés iránti igény az idén is tovább nő, a szolgáltatási árak a vártnál jobban csökkennek - mondta Juhász Lajos, az ezen a területen működő Navigator Informatika Zrt. vezérigazgatója.
A Navigator Informatika Zrt. vezérigazgatója szerint infrastruktúra kihelyezés piaca (server hosting) is dinamizálódott 2009. év második felében, ami valószínűsíthetően az informatikai eszközök növekvő energia igényének tudható be. A vállalatok ugyanis ma már egyre kevésbé tudják gazdaságosan üzemeltetni megnövekedett szerverkapacitásaikat.
A vezérigazgató a könyvvizsgálat lezárulta előtt ugyan konkrét adatokat nem közölhetett az elmúlt évről, ám annyit elmondott, hogy a kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményük (EBITDA) körülbelül ugyanannyi lesz 2009-ben, mint 2008-ban volt.
A társaság 2008-ban mintegy 2 milliárd forint konszolidált bevételt és 225 millió forint EBITDÁ-t ért el.
A vállalat korábbi közlése szerint 2009 első félévében 20 százalékkal nagyobb, 156 millió forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereséget ért el az előző év hasonló időszakához képest. A cég bevétele tavaly az első félévben 1,1 milliárd forint volt.
A főként informatikai tanácsadással és erőforrás-kihelyezéssel foglalkozó társaság az idén konszolidáltan 2,5 milliárd forint bevételt és 400 millió forint EBITDÁ-t tervez.
Juhász Lajos az elmúlt év kapcsán elmondta: sajnos, minden jóslata valóra vált az informatika piac tavalyi alakulásával kapcsolatban. Míg korábban például egy szerződést átlagosan fél év alatt lehetett megkötni, addig ma már hosszabb idő kell hozzá, mivel az ügyfelek a beszerzéseiket teljesen visszafogták, és csak a kiadások csökkentésére koncentrálnak.
A vezérigazgató azt várja, hogy egész ágazatok, például a bankszektor ismeri fel a kiszervezés előnyeit, és vásárol ilyen szolgáltatást.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?