Képzelt temetés mint idő-menedzsment módszer
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA végeláthatatlan idő-menedzsment tréningek tippjeit a dolgozók csak ideig-óráig alkalmazzák. A valós eredmények érdekében szemléletmódunkon kell végrehajtanunk gyökeres változtatásokat. Szakemberek szerint azonban éppen ez a legnehezebb.
Egy time-management tréning borzasztó. Hosszasan ecseteli, mit kezdjünk a nem kívánatos telefonhívásokkal, vagy e-mailjeink tömegével. Még arra sincs időnk, hogy végiggondoljuk a tréninget, nemhogy bármit is átszervezzünk kaotikus életünkben.
Addig ez nem is következik be, amíg nem töprengünk el saját halálunkon. Mielőtt azonban elvetnénk az ötletet morbiditása miatt, gondolkodjunk el egy pillanatra, s próbáljuk ki a következő gyakorlatot! Saját temetésünkön vagyunk, épp idejében érkeztünk a halotti szentbeszédre. Ismerős arcok állnak ki az emelvényre, egyik a másik után, s érdemeinkről beszélnek. Mit fognak mondani? Mit mond majd életünk társa, a gyermekeink, a kollégáink? Annyi bizonyos, hogy nem azért fognak fohászkodni, bárcsak töltöttünk volna még néhány órácskával több időt munkahelyi íróasztalunk mellett.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?