Két új közigazgatási szaklap is indult
Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
A KözigazgatásTudomány (KT) és az Institutiones Administrationis (IA) folyóirat évente kétszer jelenik majd meg, júniusban és novemberben. Mindkét tudományos periodikát a győri Széchenyi István Egyetem adja ki az NMHH támogatásával. A két folyóirat főszerkesztője, Lapsánszky András, a hatóság jogi igazgatója - közölte az NMHH.
A KözigazgatásTudomány valamennyi hazai egyetem jogi kara és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási elméleti szakembereinek közös munkájából jött létre. Célja, hogy az új, a tudományos közbeszédbe most belépő nemzedéknek is publikációs fórumot biztosítson, ezért az egyetemi oktatók, szakemberek mellett doktoranduszhallgatók megfelelő minőségű írásait is közlik.
Minden szöveget "kettős-vak" szakértői bírálatnak vetnek alá: azaz a téma két elismert kutatója a szerző nevének ismerete nélkül olvassa el megjelenés előtt a közlésre váró írásokat.
A lap angol nyelvű társa, az Institutiones Administrationis szerzői a négy visegrádi országból származnak majd, azaz a folyóírat a magyarok mellett rangos cseh, szlovák és lengyel szerzők tudományos publikációit közli. Nem a magyar lap angol nyelvű mutációjáról van tehát szó, hanem két rokon, de eltérő tartalmú folyóirat alakult meg egy időben.
A magyar laphoz hasonló lektorálási elvekkel működő kiadvány a négy ország közigazgatási területen dolgozó tudósainak és szakembereinek teremt egy olyan fórumot, ahol a már virágzó együttműködés eredményei egy nemzetközi felületen, de sajátos, közép-európai nézőpontból jeleníthetik meg a szakterület legújabb eredményeit.
A KözigazgatásTudomány a kozigazgatastudomany.hu, az Institutiones Administrationis pedig az administrativescience.com címen érhető el. Bár a honlapok még fejlesztés alatt állnak, az első szám már mindkét címen olvasható.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Nincs főnök, nincs értelmetlen feladat, öröm dolgozni. Utópia az ilyen munkahely? Barcelonában úgy tűnt, hogy nem. És egyre többen szeretnének... Teljes cikk
Az emberek gyakran nem tudják, mit kezdjenek a gyásszal, mit mondjanak a kollégának, akit veszteség ért. Ilyenkor gyakran marad a kellemetlen csend,... Teljes cikk
Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a... Teljes cikk
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 éve
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 2 éve
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 2 éve
- Kihirdették, mikor lesz a 2024-es közigazgatási szünet 2 éve
- Megváltható-e pénzben a szabadság közigazgatásban? 3 éve
- Minisztériumi állás 3 éve
- Minisztérumi állások 3 éve
- Közigállás 3 éve
- Jövőre 12 ezerre duzzad a minisztériumoknál dolgozók létszáma 5 éve
- Hogyan jöhetek el hamarabb a felmondási idő lejárta előtt? 5 éve
- Véget ért a pedagógusok tesztelése, most következnek a közigazgatási dolgozók 5 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa