kapubanner for mobile

Kétszer annyian nézték meg az adóbevallásukat, mint tavaly

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal e-szja felületén eddig több mint kétszer annyian tekintették meg adóbevallásukat, mint tavaly ilyenkor, vagyis összesen 2,5 millióan - írja az MTI.

Varga Mihály ismertette, május 8-ig az okostelefonról is elérhető internetes felületen keresztül a tavalyinál 190 ezerrel többen, csaknem 770 ezren már el is küldték a bevallásukat, több mint háromnegyedük módosítás nélkül.

Közölte továbbá, hogy idén a NAV 5 091 987 magánszemélynek készítette el az szja-bevallás és havonta 700 vállalkozásnak a jövedékiadó-bevallás tervezetét. Varga Mihály azt ígérte, hogy az adózásban a bürokrácia-csökkentés folytatódik, 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallástervezetét az adóhivatal készítheti el.

A miniszter szerint a számok is igazolják, hogy e-szja nem csupán jelentős adózási újítás, hanem egyre népszerűbb is. Kiemelte, hogy az e-szja lett 2017 legjobb infokommunikációs projektje, a NAV a saját fejlesztésű programnak köszönhetően az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének elismerésében részesült.

Állami szerv korábban még soha nem kapott innovációs díjat - tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, hogy ügyfélkaput a bevallási határidőig is lehet még nyitni, azon keresztül pedig mindenki egyszerűen férhet hozzá az szja-tervezetéhez és rendelkezhet adója 1+1 százalékáról.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a NAV által készített tervezet május 22-én automatikusan, a törvény erejénél fogva érvényes bevallássá válik, ám mindenképp érdemes átnézni és szükség esetén kiegészíteni.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek