Kibővítették és meghosszabbították az ágazati bértámogatást
Az igényelhető maximális összeg a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint.
A járványhelyzetben meghosszabbítja a kormány a munkahelyek megtartását szolgáló programot, így decemberre és a januárra is jár az ágazati bértámogatás a munkáltatóknak - jelentette ki Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Elmondta: bővül az érintettek köre is, az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak.
Az ITM közleménye szerint az eddigi igényekben érintett munkavállalók esetében nincs szükség új kérelem kitöltésére. Ha a munkáltató nem kéri tovább a támogatást, ezt december 31-ig jelezheti. Az újonnan pályázók csütörtöktől november, december és január hónapra igényelhetik a bértámogatást. Az új kérelmek és a meghosszabbított támogatások esetében a munkáltatóknak egy hónap továbbfoglalkoztatást is szükséges vállalniuk.
A cél továbbra is az, hogy az ágazati bértámogatás minél több munkahely megőrzését segítse a veszélyhelyzet idején - szögezte le az ITM. Az igényelhető maximális összeg a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti. A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.
A támogatás így érdemben segíti a járványhelyzet miatt bevételkiesést elszenvedő vállalkozásokat munkavállalóik megtartásában. Mostanáig több mint 4500 munkáltató nyújtott be kérelmet közel 35 ezer munkavállaló esetében, mintegy 3,3 milliárd forint összegben - közölte a minisztérium. A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg. A kérelmeket 2021. február 8-ig lehet benyújtani.
MTI

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?