Kirúgták, mert nyilatkozott
Elveszítette az állását az a központi vásárcsarnokban takarítóként dolgozó férfi, aki az Együtt-PM szövetségnek nyilatkozott az egykulcsos adóról és az őt foglalkoztató cégnél tapasztalt szabálytalanságokról - hangzott el a pártszövetség hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke azt mondta: elképesztő és egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy bárkit azért rúgjanak ki a munkahelyéről, mert elmondta a véleményét. A párt ezért jogi segítséget nyújt a férfinak.
Juhász Péter felidézte, hogy az Együtt-PM stábja filmet készített az egykulcsos adóról, aktivistáik november végén ehhez gyűjtöttek véleményeket a nagycsarnokban, nem tudva, hogy a piac nem közterület. Amikor a biztonsági őrök ezt közölték velük, abbahagyták a forgatást, és vállalták, hogy a képsorokat nem mutatják be.
Néhány nappal később visszamentek, hogy a csarnokban takarító Lakatos Attilával - aki munkakörülményeikről is beszélt - újravegyék a felvételt. Ekkor derült ki, hogy már nem dolgozik ott.
Lakatos Attila a sajtótájékoztatón elmondta: nyilatkozata miatt még aznap este kirúgták. Beszámolója szerint a munkáltatója szóban elismerte, hogy a videofelvétel miatt veszíti el állását, ugyanis arról beszélt, hogy 6 órára vannak bejelentve, de 16 órát dolgoznak, és a bérük egy részét feketén kapják meg.
A férfi papíron végül közös megegyezéssel távozott, mivel állítása szerint az őt foglalkoztató cég csak így volt hajlandó kifizetni járandóságait, neki pedig kellett a pénz. Hozzátette: előzőleg hiába kérte, hogy adják írásba felmentésének okát.
Juhász Péter ezzel kapcsolatban újságíróknak azt mondta: a kényszer hatására létrejött megállapodásokat semmisnek kell nyilvánítani, ezért ügyvédet szereztek a férfinak és bírósághoz fordulnak, szeretnék elérni, hogy Lakatos Attila visszakapja az állását.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?