kapubanner for mobile

Könnyebben vállalhatnak munkát a nyugdíjasok a jövőben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Támogatja a nyugdíjasok országos szövetsége azt a javaslatot, hogy nyugdíjas szövetkezetek jöjjenek létre, és így a jövőben könnyebben, rugalmasabban vállalhassanak munkát a nyugdíjasok. Nagyjából minden második-harmadik nyugdíjas vállalna munkát a felmérések szerint: vannak, akik a pénz miatt, mások azért, mert még éreznek magukban erőt, és hasznosan akarják tölteni ezeket az éveket is - írta a hirado.hu.

A kormány még május elején törvényjavaslatot nyújtott be, miszerint az öregségi ellátásban lévők a nyugdíj mellett munkát vállalhassanak. A nyugdíjasok országos szövetsége szerint ezzel a lehetősséggel nem csak a nyugdíjasok járnának jól.

„Sikerélménnyel tudja megélni ezeket a napokat, órákat, nyilván anyagi előnyöket is élvez ezáltal. A gazdaság számára feltétlen értékteremtő munkát végez. Tehát a GDP-ben ott majd valamilyen egészen kis mértékben ott lesz az ő munkája. A társadalomnak és a családnak pedig leveszi a válláról a gondot azáltal, hogy önmagát foglalkoztatja”- mondta Némethné Jankovics Györgyi elnök.

A Munkástanácsok Országos Szövetségénél is támogatják az ötletet. Palkovics Imre, a szervezet elnöke szerint ez egy olyan lehetőség, amellyel a már nyugdíjba vonult munkavállalók egy részét visszahívják, reaktiválják. Palkovics szintén úgy véli, nem csak a nemzetgazdaság, hanem nyugdíjas munkavállaló állampolgár szempontjából is hasznos a munkavállalás lehetősége. Az érdekképviseleti vezető szerint ugyanakkor figyelni kell majd arra is, hogy az aktív munkavállalókat ne szorítsa ki a hirtelen beáramló tapasztaltabb és olcsóbb munkaerő.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 híradójának azt mondta: a kormány előzetes felmérései alapján komoly igény van a módosításokra.

A javaslatot pénteken kezdi tárgyalni az országgyűlés.

hirado.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek