kapubanner for mobile

Korrupcióval gyanúsítanak nyolc nagylaki határőrt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

Az elkövetők az "összehangolt korrupciós cselekményüket" legalább márciustól folytatták, és egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek, majd azt a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy elöljárójuknak is juttattak belőle. 

A főtiszti rendfokozatú rendőr tevékenyen nem vett részt a korrupciós cselekményekben, de alosztályvezetőként a szolgálatvezényléssel segítette a beosztottak bűnelkövetését.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a napokban összehangolt akciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt. A tettenérés során külföldi valutákat foglaltak foglalt le.

A kilenc elfogott személyből nyolcan rendőrök, míg egy - vesztegetésen tetten ért - társuk román állampolgárságú kamionsofőr, aki négy határrendésszel együtt beismerő vallomást tett.

Az ügyészség a kilenc gyanúsított közül két gyanúsított letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa hétfőn dönt - áll a közleményben.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek