Közép-Dunántúl: javultak a munkapiaci mutatók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsökkent a munkanélküliség a Közép-dunántúli régióban. A regionális munkaügyi központ nyilvántartásában március végén 68.534 álláskereső szerepelt. A munkanélküliség hónapok óta tartó emelkedése után először csökkent az álláskeresők száma, közel ezerrel - mondta el a főigazgató a munkaügyi tanács keddi ülésén.
Az álláskeresők aránya 13,6 százalék a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva. A régión belül továbbra is Komárom-Esztergom megyében a legalacsonyabb a munkanélküliség, (12 százalék). Veszprémben a legmagasabb (14,5 százalék) az álláskeresők aránya, Fejérben pedig a kettő közötti, a régiós átlaghoz közeli (14,1 százalék). Márciusban összesen 50 fős csoportos létszámleépítésről érkezett bejelentés - tette hozzá Zimmermann József.
A régióban tavaly összesen 1,8 milliárd forintot fordítottak különböző munkaerő-piaci támogatásokra, amelyek plusz forrásként jelentek meg a három megye gazdaságában. A legtöbb embert, 3.134-et a közhasznú munka támogatásával sikerült rövid idejű foglalkoztatáshoz juttatni, erre 408 millió forintot fordítottak. Támogatott tanfolyamokon és átképzéseken 2.321-en vettek részt, akiket összesen 668 millió forinttal támogattak.
Az idei támogatások közül a pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzése érdekében és a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására összesen 80 millió forintot csoportosított át a régiós munkaügyi tanács.
A szakképzett pályakezdők munkába állására 60 millió forintot fordítanak, a régiós fejlesztési és képzési bizottság kérésére olyan női szakmák is támogathatók, mint az általános ápolási asszisztens.
A létszámleépítések megelőzése érdekében a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására 20 millió forintot csoportosítottak át, a számítások szerint az összeg 100 ember foglalkoztatásának megtartását segítheti elő.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?