kapubanner for mobile

Lehallgatott telefonok, kamera az irodában - mihez van joga a főnöknek?

Az új adatvédelmi szabályozás hatályba lépésével átalakult a munkahelyi adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályi környezet. A Rádió Orient műsorában Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a munkahelyi kamerák üzemeltetéséről, a telefonos beszélgetések monitorozásáról és a biometrikus adatok kezeléséről beszélt.

A közelmúltban új adatvédelmi szabályozás és új munkatörvénykönyv lépett hatályba – átalakult a jogszabályi környezet. Az emberi méltóság semmilyen körülmények között sem sérülhet, emellett a magánszférához való jog a munkahelyen is megilleti a dolgozót, mondta el Péterfalvi Attila.

A szakember a munkahelyi kamerák kérdéséről beszélt: „A munkáltatónak érdekmérlegelés alapján kell döntenie arról, hogy milyen előnyöket és hátrányokat jelent egy munkahelyi kamera üzemeltetése. Megfelelő belső szabályzatba kell foglalni az ellenőrzés szempontjait és elveit, majd minden munkavállalóval meg kell ismertetni a részleteket. A formális, kikényszerített hozzájárulás nem lehet jogszerű jogalapja az ilyen adatkezelésnek."

Péterfalvi szerint a munkáltató csak olyan adatot kezelhet, amely kezelésére jogszabály felhatalmazza vagy amelyhez a dolgozó önkéntes, határozott hozzájárulását adta. Másik kényes kérdés a ruházat és a táska ellenőrzése: ezt a vagyonbiztonság indokolhatja, azonban ez nem történhet megalázó módon, és mindenképpen előre tájékoztatni kell róla a munkavállalót.

Az állásinterjúk kapcsán beszélt az ekkor a munkáltatókhoz jutó adatok kezeléséről is. Az álláspályázatok kezeléséről azt mondta, hogy amennyiben megszűnik az adatkezelés célja, az adatok nem kezelhetőek tovább. Emellett az alkalmassági vizsgálat során a munkaadó csak az alkalmasság tényét ismerheti meg, a munkavállalóra vonatkozó különleges adatokat nem kaphatja meg.

A technológia fejlődésével egyre inkább elterjedt megoldás a biometrikus beléptetés. Péterfalvi hangsúlyozta, ez egyre jobban indokolná a biometrikus adatok elkülönített szabályozását az adatvédelmi törvényben. A hatóság éppen ezért ajánlást fog kiadni a kérdésben. Fontos megjegyezni, hogy a számsorok csak az azonosíthatóságot szolgálhatják, nem szabad más adatot magukban hordozniuk.

A telefonos beszélgetések ellenőrzése a munkahelyi adatvédelem további kényes területe. Péterfalvi Attila elmondta, az ellenőrzésre csak a munkáltató tulajdonában lévő készülékek és előfizetés esetében kerülhet sor. Emellett a magánjellegű hívások nem monitorozhatók.

Nyilvánvaló, hogy a technikai eszközök alkalmazásával nyomot hagyunk - a munkahelyünkön is. A kérdés az, hogy ki gyűjtheti össze ezeket a nyomokat, és milyen célra használhatja fel őket.

orientpress
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek