Lejáró SZÉP Kártya egyenlegek - mi lesz velük idén?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMájus 31. mindig is egy fontos határidő volt a Széchenyi Pihenő Kártya tulajdonosok számára. Ilyenkor érdemes ugyanis odafigyelni arra, hogyan is állunk a régebben feltöltött egyenlegekkel - figyelmeztet Fata László, juttatási szakértő.
A Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó Kormányrendelet szerint a feltöltést követő második év május 31. után a szolgáltató az ilyen régebbi egyenleg terhére maximum havi 3 százalék költséget érvényesíthet - emlékeztet Fata László juttatási szakértő.
Eszerint az ilyen 2020-ban vagy azelőtt feltöltött egyenlegek továbbra is elérhetőek lennének, de az értékük folyamatosan csökkenhet.
Nagy segítség volt a felhasználóknak már tavaly, hogy érkezett egy módosító Kormányrendelet, mely szerint a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a pénzforgalmi szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártya juttatásként átutalt, fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére a munkavállalóval szemben ilyen fenti díjat nem számíthat fel. Így a veszélyhelyzetet követően lenne még nagyjából 2 hónapja az érintetteknek, hogy elköltsék a Széchenyi Pihenő Kártyán lévő régebbi egyenlegüket.
Ez a mentesség 2022. május 31-én lejárna. 2022. május 26-án azonban megjelent egy új Kormányrendelet, mely június 1-től továbbra is érvényben tartja a korábbi mentesítő szabályokat.
Így június elején még nem kezdődik el az a 60 nap melynek lejártát követően számítani kellene a régi egyenlegeknél a szolgáltatói költségek levonására.
Az élelmiszer boltokban is felhasználható kártyával valószínűleg lesz lehetősége minden érintett kártyatulajdonosnak, elkölteni a 2020-ban vagy korábban kapott Széchenyi Pihenő Kártya juttatásaikat.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?